Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #101 - Maurizio, Berettyóújfalu

Egy pizzázó, ahol nagyon jó hamburgert is csinálnak!

2016. július 02. - Csabi Konyhája

Mindig nagyon örülök, amikor Berettyóújfaluban játszunk a zenekarommal, mivel az ottani emberek kedvessége és valahogy az egész hely szelleme egyszerűen zseniális és utánozhatatlan. Ezúttal egy kis fesztivál keretein belül érkeztünk Újfalura és amikor kaptam egy baráti fülest arról, hogy a közelben van egy nagyon jó kis hely, ahol kézműves burgert is készítenek és még késő estig nyitva is van, egyértelmű volt, hogy le kell tesztelnem, mit tud a Maurizio, ami ráadásul eredetileg egy pizzéria, ami ugye ritkán szokott jót jelenteni előzetesen, én mégis nagyon bizakodva léptem be az ajtón.

dsc07451.JPG

Nagyon szimpatikus a hely belülről és az étlap is igen figyelemreméltó. Több burger is szerepel rajta, én pedig a szokásos bacon/cheddar összeállítást kértem be, amiért mindössze 940 forintot kellett fizetnem. A burger maga elég szimpatikus első ránézésre, a saját logós vágódeszka, amin felszolgálásra került, pedig abszolút jópofa.

Gyors fotózást követően bele is vetettem magam a falatozásba és bizony egy nagyon kellemes élménnyel gazdagodtam már az első harapások után rögtön. A zsemle nagyon rendben volt, ahogy a hús is, viszont a bacon és a sajt kettőse annyira nem lett hangsúlyos az ízvilágban. Ennek ellenére ez bizony még így is egy nagyon korrekt műnek nevezhető. Sikerült megkóstolnom a BBQ burgert is és hát az is jól teljesített. A szósz jó érzékkel lett adagolva, nem volt zavaró egyáltalán és a hagymakarikák is nagyon jól működtek az összeállításban.

Összességében tehát nagyon jól vizsgázott a Maurizio és rendkívül becsülendő, hogy már egy ideje vidéken is egyre több helyen törekednek a minőségre és a minél több saját kezűleg előállított alapanyag felhasználására, például itt is. Hajrá, csak így tovább!

dsc07462.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr838858822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása