Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Wellington Burger, ha már unod a szokásos karácsonyi menüt

Egy igazán ütős és különleges alternatíva akár az ünnepi asztalra is

2018. december 13. - Csabi Konyhája

Az egész ötlet még nyárra vezethető vissza, amikor életemben először készítettem teszt jelleggel otthon egy Juicy Lucy burgert, amit megfejeltem még annyival, hogy a húspogácsát baconbe csomagoltam és úgy sütöttem ki és hát a végeredmény valami egészen káprázatos lett. Korábban elég sok csalódás ért Juicy Lucy fronton, aztán innen jött a dolog, hogy elkészítsem a magam verzióját és hát ahhoz képest hogy első próbálkozás volt, minden előzetes várakozásomat sikerült felülmúlni. Akkor csak egy sima teszkós tigris zsemlébe került a húspogi, ami egyébként meglepően jól teljesített, de ugye visszatérő problémaforrás, hogy ha az ember otthoni burgerezésre adja a fejét, nem mindig olyan egyszerű jó bucit találni hirtelen. Na és ekkor jött az újabb továbbgondolás, hogy mi lenne ha a húspogácsát végül leveles tésztába csomagolnám és sütőben sütném ki? Az eredmény előzetesen nem is lehetett kérdéses, hogy az utóbbi idők legkomolyabb gasztronómiai csodája van születőben...

dsc06102.JPG

Egy drága jó barátomnál vendégeskedtem épp, amikor ezt az egész őrületet megálmodtam és bár nem lett teljesen hibátlan a végeredmény, első próbálkozásra azért eléggé megállta a helyét. Egy csomag (500g) fagyasztott leveles tésztát szobahőmérsékleten felengedtünk, közben pedig elkészítettem a húspogácsákat. Már itt sikerült egy nagyot hibázni, miszerint rögtönzött bevásárlás alkalmával be kellett érnem sima teszkós marha darálthússal, amit végül szokás szerint csupán sóztam és borsoztam, egy 25dkg-os darabot pedig kettéosztottam és két húspogácsát formáztam belőle, az egyikre 9dkg reszelt füstölt sajtot halmoztam, majd a másik húspogácsával befedtem, a széleit jól lezártam, majd szépen megformáztam, 7 szelet baconnel becsomagoltam, végül egy serpenyőben szépen kisütöttem. Maximumtól kicsit alacsonyabb hőfokon, gázsütőn dolgoztam, 3-3 percig sütöttem mindkét oldalát, majd az élére állítva is még kb. 1 percig sütöttem, közben forgatva hogy nagyjából mindenhol egyenletesen megsüljön.

A tészta felét kinyújtottuk egy előzetesen belisztezett gyúródeszkán, a közepére helyeztük a baconös húsbombát, majd a bal-jobb felső és alsó kockákat kivágtuk, a kieső tésztalapokból pedig kettőt még a húsra tettünk mert kicsit tartottunk tőle, hogy túl vékony lesz, de már itt lelövöm a poént, hogy ez egy hülye ötlet volt, haha. Egymásra hajtottuk a tésztavégeket, az illesztéseket pedig megkentük tojássárgájával, a kialakult kis batyut kézzel igyekeztem összecsipkedni, lezárni, szép kis mini cipóra formázni, a tetejét megint csak megkentük tojássárgájával és megszórtuk némi lenmaggal. Idegen helyen mindig necces főzni, mert ugye nem ismerem a tűzhely adottságait, de az a legjobb ha a házigazda se teljesen, haha, mondjuk jelen esetben nem volt sok opció, vagy max fokozaton szénné ég, vagy minimál fokozaton sütjük. Természetesen ez utóbbi mellett döntöttünk, így aztán egy már első hallásra is soknak tűnő 40 perc alatt sült a tészta gyönyörű aranybarnára.

Brutálisan jól néztek ki a hambi batyuk, a szétvágást követően pedig azonnal két csalódás is ért. A sajt elég furán összetömörödött, nem igazán folyt ki a remélt sajtláva, a másik pedig a hús viszonylagos túlsülése, ami mondjuk drága barátomnak maximálisan elnyerte a tetszését, nekem mondjuk kevésbé... Ettől függetlenül ízre és adagra is baromi menő lett a végeredmény, és már ekkor tudtam, hogy ezt mindenképp el kell készítenem újra, okulva az első alkalommal elkövetett hibákból...

dsc06072.JPG

Az újrázás megint csak idegen terepen történt, ezúttal villanyos sütővel, szintén baráti társaságban. Ezúttal szereztem be rendes darált marhanyakat hentestől, a són és borson kívül pedig nagy kedvenc fűszeremmel, őrölt római köménnyel is megspékeltem az ezúttal 2x10dkg-ra redukált húspogácsákat. Ennek megfelelően a sajtból is kicsit visszább vettem, kb. 6dkg került mindegyik töltött húspogácsába, és ezúttal nagylyukú sajtot használtam. Mivel nagyobb szeletelt baconnel dolgoztam most, így „csak” 5 szeletbe csomagoltam a husikat, és a leveles tészta is le lett csökkentve kb. 15dkg-ra. Illetve ha már wellington burger, akkor készítettem egy iszonyatosan menő lilahagymás-gombás alapot is, amit szintén csak sóztam és borsoztam. Az összeszerelés megegyezett az első sütéssel, annyi különbséggel, hogy a hús alá és fölé is került a hagymás-gombás alapból egy-egy evőkanállal, mielőtt összecsomagoltuk volna a batyut. A húspogácsákat ezúttal csak 2-2 percig sütöttem serpenyőben + 1perc az élén forgatva. 180 fokra melegített sütőben pedig 20 perc alatt gyönyörű aranybarnára sült alsó-felső fokozaton, féltávon légkeverésesre kapcsolva.

Ezúttal maximálisan elégedett voltam a félbevágást követően hiszen a hús pont optimális képet mutatott, rendkívül szaftos, ízes volt és a gombás alap is sokat dobott az összképen. A sajt mondjuk most sem volt a legjobb választás, úgyhogy lehet elengedem a kísérletezgetést most már és megmaradok a jó öreg cheddarnál, mert bár ezzel a sajttal se volt igazából semmi gond, csak annyira ez sem olvadt meg, mint ahogy én azt szerettem volna. Mondjuk érdekes mert amikor nyáron az első Juicy burgerem csináltam, akkor is füstölt goudat használtam és az meg nagyon szépen, lávaszerűen folyt kifelé a kettévágást követően...
(később ezt a problémát camembert használatával sikerült igen látványosan orvosolnom :) 

dsc06098.JPG

dsc06106.JPG

Egy szó mint száz, egy igazán különleges étel született, ami azért elég pepecselős, kissé időigényes munka, ugyanakkor viszont nem is lehet kérdés, hogy megéri a belefektetett időt és energiát, a siker és a teljes sokk pedig egész biztosan garantált! Igazából köret nélkül is maximálisan megállja a helyét, mi első alkalommal még házi káposztasalátát készítettünk hozzá, második alkalommal pedig csak simán jégsalátát rágcsáltunk mellé kísérőnek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8714476114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása