Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Piros bogyós házi fagyi

Jól jön ilyenkor egy kis hűsítő finomság, ráadásul csak 3 hozzávalóból, könnyen elkészíthető

2020. augusztus 13. - Csabi Konyhája

A Myprotein oldalán futottam bele az ötletet adó receptbe, és a mostani kánikulai forróságban gondoltam kipróbálom, főleg, hogy igazán pofonegyszerűnek tűnt a leírás alapján. Most szokásomtól eltérően lényegében szinte teljesen betartottam a leírtakat, a végeredmény tekintetében viszont azért több ponton is más tapasztalatokkal gazdagodtam...

dsc08991.JPG

A turmixgépbe borítottam 450g fagyasztott piros bogyós gyümölcskeveréket (eper, málna, meggy, fekete ribizli), de persze ez ízlés szerint szabadon variálható. Erre a gyümölcsös alapra kikanalaztam egy pohár (200g) görög joghurtot, valamint 3 evőkanálnyi mézet. Igazából már akár itt is meg lehetett volna állni, de én hű maradtam a recepthez és még egy adagolókanálnyi vaníliás fehérjeport is rászórtam, majd addig turmixoltam, amíg szép egyenletes állagú nem lett. Először megijedtem mert nem igazán akart semmi se történni, de aztán szerencsére beindult a művelet. 

dsc08973.JPG

dsc08982.JPG

Már ekkor is baromi jól nézett ki az egész és nekem állagra is pont optimálisnak tűnt, ráadásul megkóstolva az ízvilágtól is dobtam egy hátast, simán be tudtam volna kanalazni legalább a felét szerintem, haha. Stílusosan kiöntöttem egy jégkrémes dobozba az egészet, ami lényegében tele is lett (900g) és betettem a fagyasztóba. A leírtakkal ellentétben, nem kettő, hanem három órát vártam, de konkrétan szinte semmi nem történt, teljesen folyós állagú maradt, így legközelebb csak másnap néztem rá. Na ez idő alatt meg úgy megfagyott, hogy esélytelen volt akár egy kis darabot is kikanalazni belőle, viszont pár perc várakozást követően már sikerült lefejteni pár nagyobb rögöt, amit aztán tovább pihentettem szobahőmérsékleten, hogy kicsit felolvadjon. Nekem túlságosan jeges volt, a megolvadt rész meg igazából megegyezett a turmixolás utáni állapottal, haha, szóval akár ki is maradhatott volna így a fagyasztós rész. Mindenesetre érdemes szerintem kicsit variálgatni ezt a nem túl bonyolult alapreceptet, mert egyébként nagyon menő a végeredmény és nem utolsósorban tényleg pofonegyszerűen elkészíthető.

dsc08993.JPG

dsc08994.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4716128638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása