Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Gourmet Fesztivál 2013

2013. június 09. - Csabi Konyhája
Előzetesen már felfigyeltem a Millenáris Parkban megrendezésre került Gourmet Fesztiválra, de túlzottan nem merültem el a részletekben, viszont annál inkább örültem, amikor kiderült, hogy a nagyszabású születésnapi rendezvénysorozatomnak egyik állomása lesz a fesztivál a szombati napon, ahova az ezt megelőző igencsak intenzív 3 napos bulizásnak köszönhetően kissé fáradtan érkeztünk barátnőmmel, akinek egyben a lehetőséget is köszönhetem! ;)


Nem igazán akarok az anyagi részével foglalkozni a dolgoknak, de szerintem úgy a legtisztább a kép, ha azért szem előtt tartjuk, hogy mi mennyibe is került. Kezdjük a napijeggyel, ami 2900 Ft volt, ezért járt a bejáratnál egy borospohár, mellette pedig öntöttek is bele kb. 1 deci bort kóstoló gyanánt. Ennyi. Nem akarok kötekedni, de azért azt hittem, hogy kicsit több lesz a kóstoltatás, mert hát a kitelepülő éttermek standjainál bizony nem kevés összeget kellett fizetni egy-egy (többnyire) apró fogásért. Persze nem ez a gondolat határozta meg a több, mint 5 órás részvételünket, mert amúgy egy tökéletes élmény volt az egész, de azért az átfogó képhez ez is hozzátartozik. Készpénzzel nem lehetett fizetni sehol, úgyhogy a nyári fesztiválokról már jól ismert metapay kártyákra kellett előbb pénzt tölteni, majd indulhatott a börze!
 
Elsőként a Paris Budapest Restaurant kirendeltségénél táboroztunk le a bejárat közelében, hiszen kihagyhatatlan ajánlatnak tűnt a gulyásleves fagyi, amiről előzetesen már olvastam és nagyon kíváncsivá tett! Egy gombóc ára 990 Ft volt, viszont még beleszúrtak egy 21 hónapon át érlelt kis marhaszeletet is, az élmény pedig egész egyszerűen földöntúli volt. Csodás kezdése volt ez utunknak, ami során azért belefutottunk 1-2 sajtkóstolóba is, illetve volt lehetőség további borkóstolásra is itt-ott, ha kitöltöttünk valami rövid kis kérdőívet.
A borok alsó határa egyébként 300/dl körül mozgott, ezzel viszont szerencsére nem kellett foglalkoznunk, mivel a Borászportál.hu standjánál sikerült egy üveg bort nyernem, ami ki is tartott egész délután. :P
A következő megálló a Knrdy American Steakhouse-nál volt, ahol a Wagyu miniburgert próbáltuk ki 690 Ft-ért. Hibátlan kis falatka volt ez, ami után egy kicsit lepihentünk néhány szelet sajt mellett. A Szega Foods egy igen tekintélyes sajtpulttal képviseltette magát, és már 200 Ft-tól kezdődően egész szép szelet rendkívül különleges sajtokat lehetett tesztelgetni.
 
Egyébként a gulyásleves volt a fesztivál fő témája, aminek megfelelően szinte az összes résztvevő készült valami gulyásközeli különlegességgel. Ennek ellenére a mi következő állomásunk a Buddha Bár volt, ahol egy igazán remek Sushi válogatáshoz volt szerencsénk 990 Ft-os áron.
Ezután ismét egy kis pihi következett, a Pataki Cukrászda sóskás banán fagyiját egyszerűen képtelen lettem volna otthagyni próba nélkül. Igazából én magam se tudom mit vártam, de a banánon kívül igazából nem sokat éreztem, haha. :) Amúgy az időjárás szerencsére végig egész kegyes volt, csupán késő délután rontotta a felhőtlen hangulatot egy kiadós zápor.
Többszöri terepszemle után a Metro Vevőakadémia marhapogácsa sütödéje babonázott meg, ahol ráadásul elég emberes adagokat adtak surf 'n' burger néven, igaz, ennek megfelelően magas áron. Különböző nemzetek különböző marhapogácsái sültek szakadatlanul, az ír borjútól kezdve a kanadai bölényen át, ami azonnal megragadta a fantáziámat. A hús egy zsemle aljára került rá némi szósz, egy kis garnéla és egy jó nagy spárga társaságában, mindez pedig 2190 Ft-ért. Én rendkívül elégedett voltam, jó választás volt.
Itt már azért kezdtem én is szép lassan megtelni, így egy kis kacsatekercs kóstolás után egy igazi különlegességgel zártam a sort, ami a csalánpüré lazaccal és pácolt fürjtojással, kókuszos spárgahabbal névre hallgatott 990 Ft-ért. Igazából a neve izgalmasabb volt, mint maga a mű, de azért nem panaszkodok, jó volt ez is. Ahogy azt láthatjátok, többnyire 1000 Ft körül mozgott egy fogás, és minden egyes étterem nagyjából 3-4 fogással készült. 
Desszertnek egy New York Cheesecake még azért lecsúszott, amit a már korábban nagyon megszeretett Szega Foodsnál szereztünk be. Megannyi finomság és különlegesség, egy fenséges gasztronómia élmény, egy felejthetetlen délután! Szerintem a következő alkalommal is elnézek!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr918577420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása