Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Itt jártam: Oktogon Bisztró, Budapest

2013. október 24. - Csabi Konyhája

Már elég régóta szemeztem az Oktogon Bisztróval, egész pontosan a megnyitása óta (azt hiszem valamikor tavaly nyitottak), de valahogy sosem volt alkalmam beülni, illetve a hely all you can eat mivolta azért eléggé behatárolja azon ismerőseim körét is, akik vállalkoznának egy ájulásig zabálásra. Mondjuk ez se így indult, csak a munkahelyi ebédet szerettük volna feldobni egy újdonsággal, kiszagadva a Jelen-Soul a Rádió duó bűvköréből, én pedig hoztam az ilyenkor elvárható szokásos formámat...

Nem is tudom hol kezdjem. Először is nagyon jól néz ki a hely belülről, nagyon kedves volt a személyzet is, ami többek között azért ért meglepetésként, mert a legtöbb eddigi írásban, amit olvastam, ezt is erősen kritizálták. Szóval minden pofásan indult, lássuk a választékot. A háromféle levesből én a marhahúsleves mellett döntöttem, amivel nem volt igazán baj, bár számomra nem teljesen ilyen egy marhahúsleves, de sebaj... :)
Aztán igyekeztem mindenből egy kicsit szedni egy tányérra, ilyenkor ez mindig a legnehezebb lépés, mivel nyilván szeretnék minél több dolgot megkóstolni, illetve elsőre azért sem érdemes túl sokat szedni, mert simán előfordulhat hogy nem ízlik az adott étel. Szóval nekem így sikerült végül petrezselymes krumpliból, rántott karfiolból, fasírtgolyókból, és egy kis szelet pangasiusi filéből, valamint 2 uborkából összeállítanom egy pofás tálat. Elsőként a halat kóstoltam meg. Felesleges lenne ragozni, szörnyű volt. Sok rosszat hallottam már a pangasius filéről, eddig még nem próbáltam, szóval nincs viszonyítási alapom, de ez tényleg nem volt jó. A fasírtgolyók elég semleges ízvilággal rendelkeztek, a karfiol meg valahogy nagyon nem működött, a krumpli jól megsózva egynek elment, viszont az uborka se nagyon nyerte el tetszésemet... Na ez egy jól sikerült összeállítás lett, haha.
Egyébként nagyon sok főzelékféle volt még, de azt valahogy nem kívántam, illetve piaci árusok savanyúságválasztékával vetekedett a kínálat, de valahogy az uborka után nem éreztem késztetést a többi kipróbálására, ráadásul olyan ételt se választottam, ami indokolta volna a savanyúságot. A chili con carnén akadt meg a szemem ezek után és szedtem is magamnak egy bő csészével. Na végre! Ez tényleg nagyon finom volt! Nem volt túl csípős, de ez persze nem jelent hátrányt, mert ízre tényleg nagyon finom volt.
Ezután ismét kedvet kaptam egy kicsit komolyabb kajához, így kissé bizalmatlanul egy kisebb darab kolbászt tettem a tányéromra, amihez egy kicsit bővebb szedésnyi székelykáposztát lapátoltam. A káposzta megint csak egészen remek volt, viszont a kolbász az szóra sem érdemes. Érthetetlenül puha és íztelen volt. A mellékelt fotó ne zavarjon meg senkit, mivel a sajátjaimat elfelejtettem lefényképezni, így kihasználtam asztaltársam remek összeállítását, aki egy tányéron ötvözte az előbb kivesézett három fogást, haha.
Persze itt még nem állhattam meg és szedtem magamnak egy kis spagetti carbonarát (volt még bolognai, milánói és káposztás tészta is), igazából elég felejthető élmény volt. A grill részleg annyira nem nyerte el tetszésemet, nem igazán találtam olyan különlegességet, amire azt mondtam volna, hogy na igen, ezt szívesen megkóstolnám, illetve szívesen várnék rá, ki tudja mennyit. Így aztán végül úgy gondoltam adok egy esélyt a pizzaszeletnek, ami kicsit furán nézett ki mondjuk, de végülis annyira nem volt rossz. A sajt különösen finom volt rajta, de mondjuk egy jó Király utcai pizzaszeletes simán megveri ezt. Egy pillanatig elgondolkoztam a desszerteken is, de mivel kiírást sehol se találtam, ránézésre meg annyira egyik se nyert meg, meg ugye annyira édesszájú sem vagyok, így inkább szedtem még egy bögre chilis babot búcsúzóul, haha. Persze remélem mondanom se kell, hogy ezután egy napig nem ettem, de úgy érzem ezt így érdemes csinálni, ha már egyszer ilyen helyre téved az ember! :)
Persze nem teljesen indokolt a Trófeával összehasonlítani a helyet, hiszen ott eleve magasabb az ár, itt ugye 1190 Ft egy főre a korlátlan fogyasztása, viszont az italért külön kell fizetni. Meg azért a Trófeában sokkal exkluzívabb, és minőségibb a választék. De persze ha valaki tényleg csak arra megy, hogy jól degeszre zabálja magát, akkor azért megállja a helyét az Oktogon Bisztró. A választék kellően gazdag, de az ízeken jó lenne ha kicsit tudnának még erősíteni, színesíteni, és akkor még akár egy tényleg szívesen ajánlott hellyé is válhat az Oktogon Bisztró. Mondjuk lehet egyszer kipróbálom majd a reggeli választékot is 790 Ft-ért. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr238577368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása