Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Fekete retekkrém

2013. november 27. - Csabi Konyhája

Eddig valahogy kimaradt számomra a fekete retek, ellenben piros társáért nagyon régóta rajongok. A kíváncsiságtól hajtva aztán vettem két kisebb darabot, ám nem voltam elbűvölve tőle önmagában. Kicsit utánanéztem, a legtöbb helyen salátákba, illetve levesekbe ajánlják, de kitűnő krémeket is lehet készíteni belőle. Én ez utóbbi mellett döntöttem végül.


Nem bonyolítottam túl a dolgot, kis lyukú reszelőn lereszeltem a retket (23dkg), majd besózva (1tk) állni hagytam kb. fél órára. Hozzáadtam 3 evőkanál tejfölt és egy natúr tömlős sajtot, valamint egy kisebb fej lilahagyma felét egészen apróra vágva és még egy fél lime kifacsart levével is jól összekevertem az egészet és tekertem rá egy kis fekete borsot és már készen is voltam. Egy igazán ütős, rendkívül karakteres ízű kencét kaptam, ami egészen kiváló eledel friss kenyérre vagy pirítósra kenve, de akár mártogatós cuccként is simán lehet használni!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr758577352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása