Fehérvár eddig valahogy mindig kimaradt a mustrából, pedig viszonylag sűrűn szoktam erre járni, aztán a legutóbbi alkalommal kaptam a tippet, hogy majd legközelebb a Dreamburgert le kéne tesztelnem. Ennek megfelelően picivel korábban érkeztünk a koncertünk előtt, hogy még legyen idő emészteni...
Egy klasszikus amcsi, retro helyről beszélünk, ahol az összes témába vágó berendezés, külcsín a helyén van. Kedves, vidám fogadtatásban részesültünk, egy gyors étlapbörze után pedig be is választottam a Smoking névre hallgató egyedet, ami a következőkből áll: a választható bucik közül én a szezámosra mentem rá, és ebbe került a szintén választható, nálam értelemszerűen marhahúspogácsa, füstölt sajt, bacon, kolbász, tojás, pirított hagyma, és az alap hambi tartozékok, mint lilahagyma, jégsaláta, paradicsom, csemegeuborka, és dream szósz. Az alap burger egyébként 990 Ft-ba kerül, az én választottam 1490 volt. A várakozási időt pedig egy jó korsó csapolt Budweiserrel múlattam.
Cirka 10 perc elteltével meg is érkezett a nagy mű és hát azt kell mondanom, hogy látványban baromi erős volt az összeállítás és bizony még engem is meglepett, nem számítottam ilyen erős nyitányra. Igencsak rusztikus az ügy, és szerencsére az első falatok hamar meggyőztek arról, hogy az ízvilággal sincs semmi gond. A zsemle mondjuk sajnos az ilyen stílusban megszokott egyes alá, szétesős, gyenge állagú, klasszikus előrecsomagolt fajta, de ahhoz képest egész jól tartotta magát. Viszont ami a két fél zsemle közé lett töltve, az nagyon rendben volt. A hús ugyan elég lapos volt és totálra sütve, de ettől függetlenül ízletes, finom. A bacon is nagyon adta és hát a legnagyobb meglepetés, hogy tényleg igazi, sült kolbász darabokkal lett megpakolva a burger. Oké, nem egy csabai házi prémium minőség, de nagyon feldobta az összeállítást, jár a pacsi érte! A tojás is hozta az ilyenkor kötelező pluszt és a pirított hagyma is jól működött, viszont a füstölt sajt jelenlétére nem igazán emlékszem...
Mindent összevetve ez egy igen korrekt és kiadós burger volt, jó környezetben, egy kellemes élményt okozva!