Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #154 - Johnny's Bar & Burger, Albertirsa

Az idei év egyik legfontosabb nyitása ez a sok szempontból párját ritkító burgerező!

2018. augusztus 11. - Csabi Konyhája

Albertirsáról mindeddig csak a kegyetlen focihimnuszuk miatt hallottam, egy baráti jótanácsra hallgatva viszont egy olyan mindent elsöprő gasztro élménnyel gazdagodtam a napokban, hogy arra legmerészebb álmaimban se voltam felkészülve. Három hónappal ezelőtt nyitotta meg kapuit a Johnny's, aminek egyébként semmi köze a diósdi/budai/veszprémi névrokonhoz. Rendkívül megnyerő már megjelenésében is a hely, belül viszonylag kisebb alapterület fogadja a vendéget, de az igazi nagyágyú az a rendkívül ízlésesen kialakított óriási terasz, amit a tervek szerint téliesíteni is fognak majd. A hely ötletgazdájával és kreatív séfjével, Zátrok Norbival való beszélgetésem során azt is megtudtam, hogy a jelek szerint óriási igény volt itt már egy ilyen helyre, hiszen nem csak a nyitás utáni napokban de még most is nagyon sokszor futnak teltházzal és a helyi lakosokon kívül már bizony más városokból is érkeznek ide éhes vendégek.

dsc05536.JPG

A hely különlegessége, hogy kialakításának valamint rendkívül gazdag és sokszínű itallapjának köszönhetően üzleti, baráti beszélgetések színhelye is lehet, de egy laza italozgatáshoz is kár lenne ennél jobb helyet keresnie bárkinek is. Én rögtön rá is mentem egy igencsak ütős IPA sörre, ami Futballárium névre hallgat, Barca fanok számára pedig mindenképp kötelező kortyolnivaló. A burgerek 890 és 1490 között mozognak, ami több, mint baráti. Van havi ajánlat is, ami egyben a legdrágább versenyző a maga 1590 forintjával. Gyros burgert korábban kóstoltam már pont egy évvel ezelőtt a Bamba Marhában, akkor nem lettem maradéktalanul meggyőzve, így most gondoltam, adok még egy esélyt eme műfaji keveredésnek, másik választottam pedig mi más is lehetett volna, mint a névadó Johnny's.

Közben a délidő beálltával szépen elkezdtek gyűlni a vendégek is, akiket töretlen lelkesedéssel és kedvességgel fogadott, majd szolgált ki a mindig mosolygós személyzet. Az étlapon helyet kaptak különböző saláták és egy igen szimpatikusan hangzó mediterrán tál is, illetve a szokásos köret opciók, amik azért annyira talán nem is szokásosak. Én a házi hasábburgonyára mentem rá, fullos kivitelben, azaz sajtszósszal, pirított baconnel és jalapenoval. Külön kiemelném még az asztalokon található kis laminált lapot, amin a hús átsütésének különböző fokozatai láthatók. Alapértelmezés szerint well done-ra sülnek a husik, de kérésre természetesen máshogy is elkészítik, én szokás szerint medium-medium rare-t kértem. Érdekes módon elég kevesen élnek eme lehetőséggel, a legtöbben totálra sütve kérik a burgert. De hát persze ez abszolút ízlés dolga...

Kisvártatva meg is érkeztek a rendelések, nekem pedig igencsak nagyra kerekedtek a szemeim a nem mindennapi látványtól és alig vártam, hogy belevethessem magam a falatozásba. Kezdjük a burgerekkel! Először is gyönyörűek és méretre is abszolút megnyerőek. A buci a Marmorstein pékség kiváló terméke, azért pedig külön jár a pacsi, hogy ezért minden nap Budapestre felmennek Albertirsáról. Ja igen, már itt rögtön leszögezném, hogy iszonyatosan törekednek minden szempontból a megalkuvásmentes, minél magasabb minőségre. A 15 dekás húspogácsa gyönyörűen medium rare-re lett sütve, ahogy kértem. Az ízvilágból kiemelném a rendkívül erőteljes, markáns amerikai mustárt, ezzel fantasztikus ellentétben áll a BBQ szósz édeskéssége, amivel kiválóan harmonizál a pirított lilahagyma. A nélkülözhetetlen bacon is hozza az ilyenkor szükséges pluszt, míg a paradicsom, a rukkola és a jalapeno is kiválóan teszi hozzá a magáét a tökéletes ízélményhez. Ám ezzel még koránt sincs vége. Hiszen van itt még az összeállításban gorgonzola is, ami ugye nem az a háttérben meghúzódó típus, és ez a rendkívül sokszínű, harsány ízvilág mégis egy kerek egésszé tud összeállni, én pedig gyermeki lelkesedéssel faltam be a burgert úgy, hogy a körethez hozzá se tudtam nyúlni, annyira átszellemültem ettől a csodától. Utóbbi idők legkomolyabb, brutálisan szaftos burger élménye volt ez számomra!

Pihentetőül ekkor jutottam el odáig, hogy megkóstoljam az iszonyatosan komolyan kinéző és embertelen adagnyi krumplit, amihez foghatóhoz még nem volt szerencsém. Ok, ez így nem teljesen igaz, hiszen a fővárosi Pepnél is valahogy így fest a krumpli köret, de itt sikerült még csavarni a történeten és egy még magasabb szintre emelni azt. Ez a tál igazából önmagában is megállja a helyét egytálételként, és így a fullos körítéssel még mindig csak 850 forintba kerül, tehát burgerrel együtt még mindig 2000-ből megúszható egy degeszre zabálás. A krumpli tökéletes, a sajtszósszal, a baconnel és a jalapenoval pedig olyan egységet alkot, amitől komolyan mondom szinte könnybe lábad az ember szeme. Engem nem könnyű elvarázsolni káposztasalátával, de jelen esetben elmondható, hogy egy határozottan finom művel volt dolgom. A megszokottól eltérően itt rendkívül apróra van reszelve a káposzta és inkább a lágyabb, krémesebb vonal képviselője. Korrekt társ a hambi mellé. Megkóstoltam a házi csalamádét is, amiért szintén jár a piros pont, hogy nem bolti, és repül a pacsi a szuper kompozícióért!

A gyros burger már ránézésre is elég meggyőzőnek bizonyult, de ez még mindig kevés lenne, ha az ízvilág nem lenne a helyén. Az egészen remek sertés húspogácsa és a kiváló gyros hús egy igazán gyilkos kombót alkot, de amitől igazán mattot kaptam, az a brutális fetás-mentás görög répasaláta és a házi tzatziki. Ezért a receptért még a komolyabb gyrosozók is sírva könyörögnének szerintem! Mindezek mellett a paradicsom és a lilahagyma már csak kedvesen asszisztál a háttérben, a füstölt sajtnak pedig sajnos már szinte egyáltalán nem jutott szerep, de legyen ez a legnagyobb baj, hiszen egy rendkívül egyedi és felejthetetlen összeállításról van szó. Csak gratulálni tudok ehhez a fantasztikus kivitelezéshez, ezt tényleg így kell csinálni. Bátran és harsányan!

dsc05521_1.JPG

Mindent összevetve elmondható, hogy ekkora sokkra egyáltalán nem voltam felkészülve. Mind a hely szelleme, mind a rendkívül pozitív kisugárzás és a jól látható/érezhető maximalizmus párját ritkítja, az ételek pedig ízre és adagra is abszolút csúcskategóriába tartoznak, így aztán nem túlzás azt állítani, hogy a 2018-as esztendő egyik legfontosabb nyitása a Johnny's, amit mindenkinek érdemes útba ejtenie, hiszen simán élményszámba megy az itt eltöltött idő. Én pedig csak gratulálni tudok ezért és kívánom a Johnny's-nak, hogy még sok-sok éven át sikerüljön megtartaniuk ezt a színvonalat és pompát, de persze kíváncsian várom azt is, hogy esetlegesen milyen újdonságokkal fognak majd előrukkolni a későbbiekben. Albertirsaaaaa!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5414171267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wulfie 2019.01.20. 21:15:16

Én inkább otthon szoktam elkészíteni a hambikat és veszek valami finom sört, Guinness vagy hasonló.
Persze néha azért ki is kell mozdulni, szuper bejegyzés volt. www.ujsagomat.hu/aldi/januari-utazas-katalogus-keddtol-01-01-2019/ alapanyagokat netről nézek mindig.

felhőkergető 2019.03.18. 16:12:38

Kipróbáltam a fenti helyet. a hús gyorsfagyasztott vacak, nem rendes darált marhahús. a coleslaw olyan száraz volt, hogy porzott, ilyet még nem láttam, de komolyan. a hely maga jól meg van csinálva, de ez nem minőségi hamburger így...

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2019.03.20. 14:54:58

@felhőkergető: Húha... ez nagyon rosszul hangzik, főleg az általam tapasztaltak tükrében! Mindenképp utánajárok az ügynek!

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2019.03.20. 16:11:36

@felhőkergető: A mirelit vacak húspogácsa mondjuk szerintem elképzelhetetlen, hiszen eddig is profi hentestől volt, de a cikkhez képest most már ők maguk darálják helyben a húst.
A száraz/porzott coleslaw is hihetetlenül hangzik.
Persze hibák mindenhol előfordulhatnak, de ezek, amiket írtál annyira szembemennek az általam tapasztaltakkal illetve a hely koncepcióval, hogy tényleg nehéz hova tenni a dolgot....
süti beállítások módosítása