Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Egy igazán autentikus török kebabozás története

Amikor a szürreális keveredik a fantasztikussal

2020. január 25. - Csabi Konyhája

Izgatottan vártam első törökországi látogatásomat, ami egész pontosan Izmir városában történt és bíztam benne, hogy sikerül majd egy jó kis autentikus kebabozóba is eljutnom a rövidke kintlétem alatt. Kívánságom hamar valóra vált, hiszen alig hogy lepakoltuk a cuccainkat, már vittek is a szervezők egy ilyen egységbe. Nem számítottam semmi csicsás helyre előzetesen, ennek tökéletesen meg is felelt Alsancak Kebapcisi, sőt, egy kicsit  vadabb irányba is sikerült eltolódni, mivel nem kis meglepetésünkre átvághatatlan cigifüst állt az egész helyen és elég rendesen jött a huzat is végig, ahol ültünk. Mindennek ellenére elég hamar sikerült átszellemülni és kíváncsian vártam milyen ízélményekkel fogok gazdagodni.

dsc07964.JPG

Rögtön megismertettek minket a Raki névre hallgató nemzeti itallal, amit nagyobb felespohárba töltöttek majd némi vízzel felengettek, aminek hatására tejfehérré változott a nedű és mondták, hogy ezt finoman kortyolgatni szokás a falatozás közepette. Hát, kinek mi, de nekünk nem nagyon csúszott ez a leginkább ouzora emlékeztető ital, és az előzetesen beígért áhitat se állt be a falatozás közben.

Kezdésként különböző kencéket próbáltunk ki, nagy reményeket fűztem a sötétebb színű csípős cucchoz, de volt egy kissé kellemetlen „poshadt” mellékíze, úgyhogy azt annyira nem erőltettem a későbbiekben. A többi, inkább krémesebb szakanyag viszont remekül teljesített, bár a pirított kenyérdarabkáktól se voltam különösebben elájulva. Egy nagyobb lapos tányéron elterített szintén krémes kence és a közepére halmozott chili, ami heroin ill. atom névre hallgatott, viszont egyből nagy kedvencem lett. Elég emberes adagokat befaltam belőle és szép fokozatosan mutatta meg magát a nem várt erő faktor, majd mindkét szememmel könnyezve, lángoló nyelvvel és ajkakkal hirdettem, hogy nekem bizony ez a kedvencem, haha!

Kisvártatva érkezett egy kis májas kóstoló is, ami annak ellenére hogy hideg volt, nagyon finom volt, kicsit később pedig egy friss, gőzölgő, vékonyra szeletelt verzió is az asztalra került, ami szintén hibátlanul muzsikált. Ekkor már tortilla lapok is érkeztek az asztalhoz, amik tökéletes körítésnek bizonyultak a marha májhoz.

Az igazi nagyágyú a még csak ekkor következő kebab volt, amivel kapcsolatban megtudtam azt is, hogy ez csupán egy verzió a sok közül. Leginkább a minimalizmus jellemezte, viszont tényleg nem is lett volna szükség ennél többre. Két csík eszméletlenül puha, omlós, szaftos, ízletes marhahús a korábban már említett tortillával, némi hagymával, friss petrezselyemmel, grillezett paradicsommal és egy jókora paprikával, aminek egyébként nem volt akkora ereje, mint ránézésre gondoltam volna.

dsc07959.JPG

dsc07960.JPG

Mindent összevetve, egy kicsit szürreálisan indult az élmény, de összességében jó volt megtapasztalni, hogy hogyan gondolják ezt a műfajt itt az anyaföldön. Bár nem feltétlenül ízlett minden, azért jár így is a pacsi, plusz a kedvesség, közvetlenség és a családiasság is nagyot dobott az egészen.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4115418748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2020.01.26. 23:40:02

Csak sztorizok. A török konyhából kimaradtam, bár sokszor voltam Törökországban. Egyszerű oka van, annyira szeretem a bárányból készült a saurmát, vagy döner kebabot vagy gyrost, (a döner kebab törökül forgó sültet jelent), hogy, ha kijutottam, egy hétig azt ettem. Pl. az Hagia Sophia és a Boszporusz között laktunk, és a parton volt egy bódé, ahol nem pitában, hanem nagy palacsintában adták. (Most nyelek nagyokat). Persze, társasúton voltam étteremben is, az nem hagyott mély nyomot, de lehet hogy csak az előbb említettek miatt. Viszont egy kifőzdei kaland, hazautazás előtt, ami tea kavarásban tetézett. Aki ételt főz, az nem főz teát, aki teát főz, az nem főz ételt, jó leosztás, a kaját áruló futkos a szomszédba teáért. Nekem ízlik a tea. Mi lehet ez? A haver rávágja, hogy Lipton. A füled. Próbálkozom a tulajjal, mi a neve ennek. Megérti, közli “csáj”. Na kint vagyok a vízből, a fia jobban tud angolul, de nincs itthon, de a teázó tulajdonosa hamarosan jön. Jött, öltönyben, nyakkendőben, és felelőssége teljes tudatában. Kérdezem, mi a márka neve ennek a teának. Ja, azt nem tudja, megkérdezi, rögtön jön, hozta egy cetlin a török nevet. Szemben a sarkon egy ilyen ablakon kiadós kis bolt, mutatjuk a cetlit. Nincs, de két órán belül szerez. Kösz, de egy óra múlva jön értünk a busz. A havernak eszébe jut, hogy a szálloda mögött van egy nagyobb bolt. Ott volt, csak kicsit furán néztek ránk, hogy három idegen vesz fejenként egy kilós noname török teát, és boldogan elvonul vele. Még van belőle, azóta is szeretem.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2020.01.27. 08:37:54

@élhetetlen: haha, köszi a sztorit! na igen, a teájuk az tényleg nagyon finom!!!
süti beállítások módosítása