A kapros-juhtúrós tészta egy örök klasszikus, amiről nem maradhat le a pirított szalonna sem. Én most gondoltam egyet és még csirkehússal és sajttal is felturbóztam, illetve az egészet sütőben sütöttem készre. A végeredmény egészen parádés lett.
A kapros-juhtúrós tészta egy örök klasszikus, amiről nem maradhat le a pirított szalonna sem. Én most gondoltam egyet és még csirkehússal és sajttal is felturbóztam, illetve az egészet sütőben sütöttem készre. A végeredmény egészen parádés lett.
A tavalyi első közös esemény, egy burger party és a legutóbbi chilis bab fieszta után most ismét egy régi kedvenc kerül terítékre, ami nem más mint a chimichanga! Még a hosteles őskorban fejlesztettem ki sokatok legnagyobb örömére és azóta több helyszínen, többféleképpen is újra lett már gondolva. Ezúttal se lesz másképp, hiszen a jól bevált alapreceptet ezúttal némi Zabáljcsakos csavarral csibészeljük meg ezen a hétvégén, március 22. szombati napon.
Egy szokásos Dunakanyar bringatúráról hazafelé tekerve iktattam be egy megállót a Dunakeszin található Laza Bistronál egy jó kis burgerezés reményében. Ugyan kint is van néhány asztal, én inkább bent foglaltam helyet. Érkezésemkor teljesen üres volt a vendégtér, de ez elég hamar megváltozott, hiszen percek alatt kialakult szinte a teltház a szombati ebédidőben.
Eléggé kimaxoltam az utóbbi időben a különböző csigákat, legutóbb egy mákos guba ihletésű finomsággal jelentkeztem, most pedig a kókuszt helyeztem középpontba.
Korábban már kóstoltam a pizzalepény ételcsoport bemutatkozó darabját és hát finoman szólva se lettem lenyűgözve, így aztán némi félelemmel párosult kíváncsisággal vágtam bele a legújabb, sajtos-mexikói összeállítás tesztelésébe, amit szokás szerint a Don Pepe békásmegyeri étterméből rendeltem.