Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája


Magyarország Tortája és a Magyar Ízek Utcája 2013

2013. augusztus 21. - Csabi Konyhája

Az augusztus 20-i forgatag számomra egyik leginkább várt szereplője mindig az ország tortája, hiszen a tavalyi és a 2011-es is igazi főnyeremény volt nálam, igaz az idei választott első olvasatra nem hozott túlzottan lázba, de azért bíztam benne, hogy nem okoz majd csalódást, valamint abban is…

Tovább

Burger Party @ Casa de la Musica Hostel, Budapest

Az utóbbi időben igen sok hamburgerhez volt szerencsém, az élményeknek pedig egy vaskos összefoglalóban állítottam emléket. Aztán ez a hét sem maradt burger nélkül, hiszen a Casa de la Musica Hostel teraszán egy jópofa burger party került megrendezésre, nem az első alkalommal. Ez utóbbit azért is…

Tovább

Hamburger mustra #1

A hamburger egy igen népszerű és időtlen étel, aminek elkészítése ugyan nem kíván óriási szaktudást (így akár otthon is bármikor össze lehet dobni egy fincsi burgert), ám a már szinte minden sarkon fellelhető hamburgeresek "kénytelenek" valami pluszt, valami különlegeset kitalálni, hogy az éhes…

Tovább

Uruguay-i hátszín @ Bodega, Budapest

A Bodegáról legutóbb a sajtburger leves kapcsán írtam, ami akkor egy kicsit várakozáson alul teljesített sajna. A hely, ha esetleg még valaki nem ismerné, akkor a Vágóhídnál található, és mivel mi ott próbálunk így elkerülhetetlen, hogy néhanapján leteszteljek valamit. A hamburgerről ódákat…

Tovább

DiningCity Étterem Hét II. - Manna Lounge, Budapest

A szerdai pozitív ebédélményt követően a vasárnapi vacsora már előzetesen is egy még pozitívabb élménnyel kecsegtetett, hiszen már maga a tény, hogy az étterem a Lánchídnál található alagút (Várhegy-alagút) felett helyezkedik el, egyfajta igazi különlegességnek számított. Ezt bizonyította a…

Tovább
süti beállítások módosítása