Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Hamburger mustra #3

2013. november 30. - Csabi Konyhája

Ismét összegyűlt kellő mennyiségű burgeres élmény, hogy tető alá hozzak egy összegző cikket, viszont a legutóbbi ígéretemet nem igazán sikerült betartanom, és igazából egyetlen olyan helyre se jutottam el, amit már régóta ki akarok próbálni, viszont két helyre is visszatértem, volt egy kis botlásom is, amikor az éhség és az egyéb lehetőségek hiánya vezetett kifogásolható minőségű burgerezőhöz, miközben érdekes új élményekben sem szenvedtem hiányt.

Bárányburger @ Bodega, Vágóhíd
Azonnal felcsillant a szemem, amikor először olvastam a Bodega facebook oldalán a bárányburgerről, és jó indoknak tűnt, hogy visszatérjek a vágóhíd híres kajáldájához. Korábban még sosem ettem bárányhúsból készült hamburgert, viszont nagyon jó, még ha nem is túl sok tapasztalatom van magáról a húsról. Mivel ebédidőben érkeztem, már előre le lett adva a rendelés telefonon, hogy ne kelljen feleslegesen sokat várni. Ránézésre talán nem tűnik elsőre túl kívánatosnak az ügy, kicsit összecsapott érzetet keltett nekem is, de az első harapás igazságot szolgáltatott, hiszen mennyei ízvilággal szembesültem. A hús és annak fűszerezése hibátlan volt, ahogy a szósz is, amivel gazdagon meg volt kenve. Nem nagyon, de finoman picit csípős is volt, úgyhogy tényleg remek volt az egész. Volt még némi zöldség is benne (saláta, hagyma, paradicsom), de nem igazán volt túlcifrázva az összeállítás. Nem a világ leggazdagabb burgere volt, viszont a különlegesség valamelyest kárpótolt. Mindez pedig 1200 Ft-ért. Ki-ki döntse el maga, hogy ez így sok, vagy éppen optimális érte. Mindenesetre máshol is ki fogom próbálni a bárányburgert, már csak azért is! :)

Sajtburger @ Dürer Kert
Azt hiszem kevés olyan ember van, aki a pesti zenei életben mozogva ne evett volna már valamit a Dürer Kertben, ahol egyébként egy csomó egészen kiváló éhségcsillapítót lehet találni, ilyen például az óriás melegszendvics is. Én ezúttal egy sajtburgerre neveztem be, amihez nyilvánvaló módon nem először volt már szerencsém. Igazság szerint leginkább az aquincumi HÉV megálló burgeréhez tudnám hasonlítani, amiről a legutóbb írtam, bár a hév megállós azért simán veri ezt ízre, mennyiségre és árban is. Igazából a feeling elég hasonló volt, semmi extra, de gyors éhségcsillapításra jó volt, igaz, mindez 600 forintért…

Sajtburger @ Aquincum HÉV megálló II.
Hazafelé menet csak nem hagyott nyugodni a kisördög és úgy voltam vele, hogy kipróbálom a másik burgerest is, azt, amelyik közvetlenül a jegypénztár mellett található. Dzsízüsz Krájszt! Hát ez valami szörnyű volt. Már a kézhezvételnél rámtört a röhögőgörcs. A zöldséget mondjuk azt nem sajnálták, ellenben mást se nagyon találtam benne, ráadásul a húsnak se volt semmi íze, a szomszédos burgernek illetve a düreresnek legalább volt valami kis pikáns ízvilága. Hiába volt 400 forint, igazi messziről kerülendő az ügy.

Szinte napra pontosan 1 év telt el az igencsak felejthetetlenre sikeredett Burger House-zal való megismerkedésem óta, amikor a BaconKing nevezetű óriás szörnyetegüknek köszönhetően örök barátságot kötöttem a hellyel. Ugyan a naptárra tekintve október utolsó napját írtuk a visszatérés alkalmával, de olyan jó volt az idő, hogy komolyan mondom egy élmény volt kint helyet foglalni a szinte perzselő napsütésben. Gyors étlapcsekkolást követően a TastyBurger mellett döntöttem, ami a hambiknál alapnak számító (paradicsom, uborka, jégsaláta, sült hagyma) összetevőkön kívül a következőkből állt: buci, 180g marhahús, tükörtojás, padlizsánkrém, házi hambiszósz.  Az ebédidő ellenére rendkívül pörgősen haladt egyébként a rendelésfelvétel, majd a felszolgálás is. Szokás szerint már a látvány is borzasztó erős volt, ahogy (nem meglepő módon) az ízvilág is. Bár most mondhatnám azt, hogy pontosan erre számítottam, de akkor is fontosnak érzem kiemelni, hogy mennyire jó itt tényleg minden! :) Na de a burgerre visszatérve nekem különösen tetszett, hogy az egész ízvilágban dominált a borsosság, amivel egyébként elég ritkán szoktam találkozni, viszont ez nekem rendkívül kedvemre való tényező volt. Igazán remek összeállítás ez a burger (1290 forintért), pompás összhangban benne minden egyes összetevő. Az egyetlen építő jellegű kritikám annyi lenne, hogy talán a húsnak elég lenne picivel kevesebb sütés, kicsit túl száraz volt, hiányzott belőle egy kis szaftosság, de igazából nekem így is baromira tetszett. Kellemes környezet, ultrakedves kiszolgálás, pompás ízek, korrekt ár-érték arány. Kedves Burger House, a következő alkalomig nem fogok újabb egy évet várni! ;)

Egy igen tartalmas gyöngyösi állatkerti látogatás után tértünk be a a buszpályaudvarral szemben egymás mellett sorakozó gyorséttermek közül legszimpatikusabbnak tűnő Eat & Go-ba, ahol egy sajtos hamburgert vállaltam be. A hely maga amúgy egész kellemes, hangulatos, főleg az emeleti kis galéria nagyon nyerő. A szokásosnál jóval többet kellett várni, mire elkészült az étel, ez pedig már csak azért is furcsa, mert rajtunk kívül lényegében egy vendég, ha volt még bent. Ránézésre egyébként elég bizalomgerjesztő volt a burger, ami a következőkből állt: házilag készült rostlapon sült húspogácsa, sajt, saláta, uborka, paradicsom, hagyma, valamint én csak ketchupot és mustárt kértem bele. Ennek ellenére arra a következtetésre kellett jutnom, hogy az a fehér cucc kizárásos alapon majonéz kellett hogy legyen. :) Ok, ez még nem akkora gond. A burger egyébként rendben volt, ugyanakkor semmilyen extra élményt nem nyújtott. Mindez 570 forintért, de egyébként 850-ért óriás verziót is lehetett volna kérni. Én ezzel is eléggé beteltem, mondjuk farkaséhes sem voltam. Ezen kívül amúgy van még house (azaz sima), gyros-os, hot chicken (rántott csirkemellből) verzió is az étlapon.
A bónusz brigádon botlottam bele ebbe a kihagyhatatlan ajánlatba miszerint 1980 Ft helyett mindössze 990-ért próbálhatom ki a tzatziki burger menüt, amihez 1 kis adag sültkrumpli és 8 db vaníliakrémes mini gombóc is jár. A kiszolgálás elég simán ment és minden fennakadás nélkül, viszonylag hamar meg is kaptam a menüt, ami már ránézésre is egész kiadósnak tűnt. A burger elég gazdag volt, minden egyes harapással valami új íz, új összetevő jelentkezett, így végig izgalams tudott maradni, még ha hátast nem is dobtam tőle. Az édes buci nagyon jó volt, ahogy a burgonyapárnák is nagyon jól teljesítettek. A húsról nagyon nem tudok nyilatkozni, mivel nem igazán volt túl karakteres, de a helyzet az, hogy összességében nézve rendkívül ízletes és jó kis burger volt ez. A honlapon olvasott óriási kampányszöveg a híres belga sültkrumplival kapcsolatban nem igazán öltött testet, mivel én egy sima mirelit krumplinál többre nem értékelném, igaz a fűszerezés és az adag egyébként elég meggyőző volt. A minigombócok is jól teljesítettek, igaz magamtól nem vennék újra, de így végül egy igen emberes belakás lett a dolog vége, ami ennyi pénzért igencsak korrekt üzletnek bizonyult. Az eredeti ár persze elég vicc kategória, de ennyiért úgy érzem, nincs okom panaszra.



Végszóként csupán csak annyit mondanék, hogy értelemszerűen erről a listáról a BurgerHouse toronymagasan verte a mezőnyt, legközelebb pedig most már tényleg remélem, hogy sikerül letesztelnem pár régóta halogatott helyet is. :)

Burger Mustra #1
Burger Mustra #2

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr728577350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása