Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája


Újra itt jártam: Lila Akác, Békéscsaba

2015. május 26. - Csabi Konyhája

A békéscsabai lakókocsis éjjeli életmentőről korábban már írtam egy burger mustra keretén belül. Azóta többször is megfordultam a kocsinál és rendre hot-dogot ettem, ami egész egyszerűen párját ritkítja. Ezért aztán úgy gondoltam, hogy ha legközelebb megint arra felé tévedek, meg is írom az…

Tovább

II. Erősevő Verseny 2015 @ W35 ROM

Valamivel több, mint egy évvel ezelőtt került megrendezésre az elsöprő sikert hozó I. Erősevő Verseny, ami után egyértelmű volt, hogy ismét részt kell vennem a megmérettetésen. A szabályok lényegében mit sem változtak, talán csak azt leszámítva, hogy még szigorúbban figyeltek a bírák. Egy fél kilós…

Tovább

Burger Mustra #46 - Cafe Five, Budapest

Nemrégiben egymás után kétszer is a Kolosy tér adott helyszínt a Burger Mustráknak (#1, #2) és ezen felbuzdulva hívta fel a figyelmemet a Cafe Five-ra egy drága jó cimborám, aki szerint mindenképp érdemes lenne ellátogatnom hozzájuk. Fel is vettem a listámra és egész hamar sikerült sort keríteni egy…

Tovább

Burger Mustra #45 - Dallas Étterem, Budapest

A Dallas étteremmel kapcsolatban már egy ideje képben vagyok, de végül egy Bónusz Brigádos ajánlat adta meg a végső lökést, hogy ellátogassak az óbudai Southfork Ranch-re, ami egyébként egy kisebbfajta minivárosrésznek is nevezhető, mivel a 'rancs kapuin belül egy autóműhely, egy benzinkút és maga…

Tovább

Burger Mustra #44 - W35 BOULEVARD, Budapest

Ahhoz nem férhet kétség, hogy a nemrég 2. születésnapját ünneplő W35 American & Mexican Grill Bar a főváros egyik legjelentősebb és legjobb versenyzője az igencsak túltelített streetfood kínálat piacán. A Wesselényi utcában található legrégebbi egység után előbb a Klauzál utcában nyitottak egy…

Tovább
süti beállítások módosítása