Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

A Kobuci kert specialitása

2013. február 06. - Csabi Konyhája

A Kobuci kert Óbudán a Szentlélek tér mellett, a Fő téren található kis hangulatos hely, ahol esténként még élőzenei mulatságok is szoktak lenni. Szeptember elején, még amikor jó idő volt, a bezárás előtti utolsó hetekben sikerült elhörpölnöm itt néhány sört, illetve az igen csábítóan kinéző helyi finomságot is megkóstoltam, ami egész egyszerűen csak kobuci névre hallgat.

Leginkább a kenyérlángoshoz tudnám hasonlítani, a fokhagymás tejfölös alapra nagyon apróra vágott pikáns kolbász kerül, de az is lehet, hogy bombasztikusan nagyon durván elkészített darált hús volt (?), amin apróra kockázott kígyóuborka gazdagon és három szelet paradicsom foglalt helyet. Az összeállítás pompás, az ízvilág nem kevésbé. Ráadásul kicsit csalóka is, hiszen nagyon laktató. Aki nem ismeri a helyet, tegyen egy próbát és mindenképp próbálja ki a kobucit is! Egyébként elég baráti árakkal dolgozik a hely, vessetek egy pillantást az árlapjukra. Nyitás áprilisban, én biztos, hogy ott leszek! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr778577500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen 2013.02.07. 10:14:56

Te is megpróbálkozhatsz a kelt tészta készítéssel és akkor elő tudod állítani. Sima ügy. :-)
Edina

csabillog 2013.02.07. 10:19:36

Ok! :)
süti beállítások módosítása