Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Spárgakrémleves

2013. május 15. - Csabi Konyhája

Itt a spárgaszezon, én pedig egyből arra gondoltam, hogy krémlevest kell belőle csinálnom, hiszen az utóbbi időben úgyis olyan nagy sikereket értem el (#1, #2, #3), bármiből is csináltam levest, hogy már egyfajta megszállottság lett úrrá rajtam, ha pürésítésről van szó. Mindenben a következő potenciális krémleves alapanyagot látom! :) A spárga ráadásul régi kedvenc, (nem mellesleg rendkívül egészséges is) de krémleves formájában eddig csak a zacskós műfogást ízleltem. Itt volt az ideje, hogy elkészítsem a saját verziómat!


Nem bonyolítottam túl a dolgokat, kezdésként két fej apróra vágott hagymát megpirítottam kevés olajon, majd egy evőkanál barnacukrot karamellizáltam pár percig miután a hagyma már kellően megüvegesedett. A fűszerezést ezúttal nem vittem túlzásba, csupán vegetát, frissen őrölt borsot és némi szerecsendiót szórtam rá, majd felöntöttem egy kevés vízzel, csak hogy ellepje az apróra kockázott krumplit (két darab) és a kb. 2 centis darabokra vagdalt spárgát (fél kiló). Így rotyogtattam körülbelül 10 percig, két leveskockát is dobtam hozzá majd egy nagy doboz tejfölt is beleöntöttem és egy egész fej(!) fokhagymát is hozzáadtam egészen apróra vágva. A fokhagymanyomót én azért nem szeretem, mert egy csomó értékes anyag benne marad a nyomóban, amit aztán úgyis fel kell vágni, mert hát ki ugye nem dobunk semmit! :) Ekkor még körülbelül egy liter vízzel felöntöttem, újra borsoztam és még szórtam rá szerecsendiót és egy kis tárkonyt is. Megmondom őszintén, egy kicsit féltem, hogy túl sok lett a fokhagyma, de szerencsére megint biztos kézzel adagoltam és minden egyes hozzávaló remekül kiérződött végül a levesből. Amikor már minden szépen puhára főtt, akkor jött a botmixeres pürésítés, majd a végén még fél deci citromlével is megbolondítottam a levesem. Egyszerűen mesés lett a végeredmény. Melegen, langyosan és hidegen is egyaránt frenetikus élmény. Új kedvenc született!!! :P

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr648577432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása