Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Brokkolis-ananászos tarja

Extrém ízkavalkád keleties felhangokkal

2019. október 25. - Csabi Konyhája

Régen főztem már valami finomat tarjából, pedig nagyon szeretem ezt a húst, így aztán elérkezett az idő, hogy ismét alkossak valami ütőset ezzel az alapanyaggal a főszerepben. Azt tudtam, hogy nem egyben és nem is szeletelve akarom használni, így aztán egy közel négy éves szuper receptemet vettem alapul, ahol kockázott formában szerepelt a sertéstarja.

dsc07603.JPG

Első körben egy kis tálkában összekevertem 20g frissen reszelt gyömbért és 2 gerezd (8g) szintén reszelt fokhagymát, valamint 1-1 evőkanálnyi almaecetet és szójaszószt. Lobogó vízben megfőztem egy zacskónyi (450g)  fagyasztott brokkolit, közben pedig nekiálltam egy konzervnyi (340g) kockázott ananász karamellizálásának, amit folyamatosan locsolgattam a saját levével, majd 20 perccel később egy evőkanálnyi vajjal és 2-2 evőkanálnyi almaecettel és szójaszósszal rotyogtattam még 5 percig, ami idő alatt egy elég jó kis menő sűrű szirup alakult ki az ananász darabkák alatt. A megfőtt brokkolit leszűrtem és félretettem. Mivel később még kapni fog egy kis hőkezelést, így nem kell pépesre főzni, lehet egy picit keményebbre hagyni, ízlés szerint.

Felhevített olajon üvegesre pirítottam némi apróra kockázott vöröshagymát (28dkg), amit sóztam és borsoztam, majd 5 perc elteltével hozzáadtam a fokhagymás/gyömbéres keveretet és 1-2 percnyi pirítást, kavargatást követően megszórtam 2 evőkanálnyi szezámmaggal és hozzákevertem a brokkolit is, majd ezt az alapot még 10 percig kevergettem-kavargattam tovább óvatosan. Egy másik lábasban felolvasztottam egy evőkanálnyi sült zsírt és fehéredésig pirítottam az előzetesen felkockázott közel 1kg (98dkg) tarját, sóztam, borsoztam, hozzáadtam egy evőkanálnyi mustárt is, majd felöntöttem 3dl alaplével, a forrást követően pedig fedő alatt, csökkentett hőfokon, időnként megkeverve 50 percig rotyogtattam. Féltávon még egy kanál mustárt adtam hozzá, a jelzett időpont elteltével pedig szépen elfőtt a lé és csak egy jó kis sűrű, gusztusos szaft maradt és a hús is remekül megpuhult. Hozzáöntöttem a szirupos ananászt és a hagymás brokkolit és fél csomag (250g) kifőzött tésztát is és jó alaposan elkevertem. Igazából először nem is akartam köretet hozzá, de aztán láttam, hogy ez így kicsit elvadult elképzelés és mivel rizsből sajnos pont kifogytam, így maradt a tészta, és bár először kicsit tartottam tőle, tök jól passzolt hozzá. Egyébként valamivel több brokkolival és/vagy tésztával is lehet javítani az arányokon mert így ebben a formában egyértelműen a hús volt az uralkodó, de én annyira nem bántam. Az ízvilág viszont valami egészen elképesztő, leírhatatlan és különleges. Igen érdekes felhangokat ad az ütős alaphoz a brokkoli és az ananász is, tálalásnál pedig még némi friss szójaszószos locsolással lehet tovább fokozni az élményt. (4 adag) 

dsc07602_1.JPG

dsc07604.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8115259620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaborSzabo 2019.10.28. 19:32:28

Szia Csabi,
meg tudnad adni a pontos receptet koszi pacsi.