Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Skót tojás

A szaftos fasírtgolyó egy tökéletes lágy tojást rejt

2021. február 11. - Csabi Konyhája

A fasírt és a tojás összeházasítása nyilván a legtöbb embernek nem jelent nagy újdonságot, hiszen ki ne evett volna már Stefánia vagdaltat? Ez a szóban forgó étel viszont mégis egy eléggé más megközelítése a témának. Nekem annak idején egy Konyhafőnök epizódban ragadta meg a figyelmemet, aztán nemrég ismét belefutottam az ételbe a neten, ami aztán meg is adta a végső lökést hogy végre én magam is nekiessek az elkészítésének! dsc02978.JPG

Első körben egy evőkanálnyi sült zsíron üvegesre pirítottam egy kisebb fej (18dkg) apóra kockázott vöröshagymát, amit először csupán sóztam majd később borsoztam is, a végén pedig egy gerezd (5g) fokhagymát is reszeltem hozzá, amivel még egy percen keresztül kavargattam, majd félrehúztam. Feltettem 60dkg meghámozott és felkockázott burgonyát is főni a körethez és közben 4 tojást is lágyra főztem 6 perc alatt, majd gyorsan jéghideg vízbe tettem. Persze sok múlik a tojások méretén, szerintem ilyenkor jól jöhetnek a kisebbek, de nekem csak L-es méretűek voltak itthon, úgyhogy már vizionáltam is magam előtt a hatalmas adagokat, haha. Végül a fasírt alapot is elkészítettem. Az 500g darált sertéslapockához hozzáborítottam a hagymás alapot, meghintettem 1-1tk őrölt római köménnyel, őrült fekete borssal, sóval, édes pirospaprikával és 1tk mustárt, valamint 1ek Worcester szószt is löttyintettem még hozzá. Egy csokor friss koriandert egészen apróra vágtam a szárai nélkül és ezt is a húshoz adtam, valamint még egy nyers tojást is és jó alaposan összedolgoztam ezt a szuper kis keverékemet. Nyilván opcionálisan jól jött volna áztatott kenyér is még vagy némi zsemlemorzsa, de én ezeket most tudatosan kihagytam. Így nyilván magammal szúrtam ki, hiszen nehezebben volt kezelhető ez a húsos alap, viszont a végeredmény így sokkal lágyabb, szaftosabb maradt.

dsc02971.JPG

A közben puhára főtt krumpliból egy jó kis krumplipürét csináltam köretnek és óvatosan meghámoztam a tojásokat is, illetve előkészítettem 3 tálkában a panírozáshoz szükséges lisztet, zsemlemorzsát és 2 felvert tojást, amit sóztam és némi őrölt szerecsendióval is elkevertem. A húsos alapomat négy egyenlő részre osztottam, majd a tenyeremben kilapítottam, a közepére helyeztem egy tojást és igyekeztem minél jobban, de azért persze óvatosan egy egységes labdát formázni belőle, majd előbb lisztbe forgattam, aztán jöhetett a tojásos fürdő, végül egy alapos zsemlemorzsás forgatás és már mehetett is a közben felforrósított olajba. Érdemes minél kisebb és magasabb falú edényt használni és jó sok olajat, hogy teljesen elfedje a labdát. 5-6 perc alatt aranybarnára sütjük és már kezdődhet is a lakoma!

dsc02974.JPG

dsc02973.JPG

Nekem tényleg brutál nagy labdák születtek, így kettő elfogyasztása, különösen körettel együtt eléggé kiadós fogás! A tojás gyönyörűen folyós maradt, a húsos fasírtos burok pedig jó szaftos és nagyon kellemes ízvilágú lett, amihez remekül illett nem csak a tojás de a krumplipüré is! Kicsit pepecselős, de rendkívül ütős étel. (2 adag) 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr9116422756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierr Kardán 2021.02.20. 13:06:52

"zsíron üvegesre pirítottam egy kisebb fej (18dkg) apóra kockázott vöröshagymát,"

Makói születésű vagyok, láttam pár fej vöröshagymát életemben, egy 18 dekás vöröshagyma az nemhogy kisebb fej lenne, hanem űberbrutál nagy méretűnek számít :-))

Amúgy én szeretem a hagymát, nekem 18 deka vöröshagyma meg se kottyan 50 deka húshoz keverve, de egy átlagos háziasszony sikítófrászt kapna ennyi hagymától...

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2021.02.21. 08:33:27

@Pierr Kardán: hahaha, én nagyon nagy hagymalover vagyok! halálom, amikor olyat olvasok egy receptben, hogy "fél hagyma".... nálam egy nagy fej hagyma 30dkg-nál kezdődik... :))) nálam nincs olyan, hogy "sok" hagyma! ;)
süti beállítások módosítása