Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Izlandi Burger Mustra

Egy kézműves sörözőben teszteltem az ital és étel kínálatot

2023. október 16. - Csabi Konyhája

Múlt héten egy régi nagy álmom vált valóra azzal, hogy eljutottam Izlandra és egy igencsak combos túra keretein belül végigjártam a déli partot. Én mindig megpróbálok a helyi nevezetességekre rámenni ha ételről és italról van szó, jelen esetben pedig egyértelmű volt, hogy legalább egyszer muszáj lesz valami helyi sört és burgert is megkóstolnom. A Vík városában található, 2018 óta működő Smiðjan Brugghús pedig azonnal mindkettő kívánságomat teljesítette, hiszen a helyi sörfőzde taproomjáról van szó, miszerint a helyben főzött sör kortyolgatása mellett egy impozáns étlapról is lehet válogatni. Na ez aztán a nekem való hely!

dsc05432.JPG

Bár szerda este volt, jól láthatóan ez senkit sem zavart, hiszen teljesen hétvégi fordulatszámon pörgött a hely és szinte végig az ajtóban toporgott egy-egy kisebb-nagyobb társaság felszabaduló asztalra várva. Persze a mi nyolcas csapatunk nyilván ilyen esetben nem a legkönnyebben kezelhető, de mivel a későbbiekben erre pozitív ellenpéldát is láttam, így itt azért felrónám pici negatívumnak, hogy nem volt túl elegáns megoldás két fős asztalokhoz ültetni minket összevissza. Ettől eltekintve amúgy nekem nagyon bejött a hely, a rendkívül gazdag sörválasztékból pedig nem is volt egyszerű választani. Mivel finoman szólva se volt túl meleg, én legszívesebben valami jó ütős, izmos stoutot ittam volna, de a kínálatban csupán egy milkstout kapott helyet, alacsony alkoholszázalékkal (4.7%). Így kezdésként inkább maradtam egy stabil ipánál (Hooked on IPA 6%), amit az étel elkészültéig gondosan ki is elemeztem. Nem volt rossz, de igazából semmi extra, amolyan belépő IPA szint.

img_9765-horz.jpg

Az ételválasztékról is szólva pár szót több hamburger és BBQ fogások közül is lehet választani, ez utóbbiak valóban smokerben készülnek, aminek köszönhetően nagyon kellemes, finom füst járta körbe a vendégteret is. Én végül az ONION RING & BACON névre hallgató összeállítás mellett döntöttem, amit a 180g húspogácsa mellett  sörtésztás rántott hagymakarika, cheddar, bacon, chili majó, bivalyszív paradicsom és római saláta alkotott. Némi zavar azért rendesen volt az erőben, mivel én nem kértem mellé burgonyát, mégis kaptam. A korábban említett füstösség a hamburger ízvilágában is megjelenik, aminek köszönhetően a húspogácsa egy egészen elképesztő dimenzióba került. Mondjuk némi sót és borsot azért el bírtam volna viselni, de jelen esetben én el tudtam fogadni ezt az abszolút naturális vonalat is, amit cserébe nagyon jól ellensúlyozott a bacon és a hagymakarikák aktív jelenléte, valamint a chilis majonéz is kellemes felhangokat adott az összképhez. A buci is abszolút jól teljesített és a krumpli is szerencsére túlmutatott az átlagon.

img_9771.JPGMindent összevetve egy nagyon kellemes meglepetés volt a burger és bár szívesen kóstoltam volna még többet is, de itt meghúztam a vonalat és inkább más ételeket is kóstolgattam kintlétem alatt. Levezetésképpen még megkóstoltam a főzde legjobbra értékelt sörét is (Wet Spot UNTAPPD 3.81) ami egy duplán hidegkomlózott neipa volt, de sajnos nem igazán tudott elvarázsolni a túlzottan erőszakos hopburn miatt, így összességében maradjunk annyiban, hogy az ételek jóval erősebbek itt, mint a sörök. Végezetül pedig az árakról is beszélve picit, nyilván teljesen felesleges forintban gondolkodni, hiszen az közismert tény, hogy itt baromi drága minden, de izlandi viszonylatban nézve egészen korrekt árazás volt itt. A sörök 1190 izlandi koronánál (kb. 3000 HUF) kezdődtek, a választott burgerem pedig 2790 ISK, azaz 7250 forint volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1918235705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása