Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!


Hoppá! Erre a magyaros bisztróra már szükség volt!

Ismerős fogások, csibészes fordulatok, magas minőség és fenséges ízek

2019. november 28. - Csabi Konyhája

Nemrég én is beszámoltam minden fontos tudnivalóról a Hoppá! megnyitásával kapcsolatban, így abból most már csak érintőlegesen idéznék csupán. Szóval ahogy azt már minden bizonnyal sokan tudják, az Andrássy úton nyitott egy új éttermet a Bamba Marha csapata azzal a különbséggel, hogy ezúttal…

Tovább

Dupla teszt a gyöngyösi Steakpalotában

Egyik szemem sír, a másik nevet

A gyöngyösi Steakpalota egyfajta kultikus helynek számít a városban és nemrég új helyre is költözött, viszont mivel a régiben nem jártam, így azzal összehasonlítani nem tudom. A jelenlegi lokáció viszont egészen parádés, hiszen úgy van közel a városközponthoz, hogy közben mégis egy félreeső kis…

Tovább

Argentin angus rib eye steak serpenyőben sütve

Te is lehetsz házi steak mester, a folyamat egyszerűbb, mint gondolnád!

Nagyon szeretem a steaket, de az a nagy helyzet, hogy nagyképűség nélkül kijelenthetem, hogy az eddigi legjobb, amit valaha ettem, az első saját próbálkozásom volt, ami ráadásul egy T-bone steak volt, ami ugye nem épp a legegyszerűbbek egyike. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik,hogy azért a…

Tovább

Itt jártam: Puli Étterem, Budapest

Az Andrássy úton található Pulit már jól ismertem, hiszen a szomszédos Kantin testvér étterme, illetve mindkét helyre rendszeresen szoktunk vendégeket küldeni a hostelből, ahol dolgozok, én viszont még egyik egységet sem teszteltem korábban. Egy spontán ötlettől vezérelve egy szombat este megnéztük,…

Tovább

Filet Mignon Steak @ Rézangyal Mediterrán Bistro

Megláttam a Bónusz Brigádon ezt a csábító ajánlatot és azonnal lecsaptam rá. Ugye már az első saját készítésű (és egyben az eddigi legjobb) steak élményem alkalmával is elkalandoztam néhány gondolat erejéig abba az irányba, hogy kitartóan keresem, gyermeki lelkesedéssel kutatom a legjobb steakeket.…

Tovább