A hamburger egy igen népszerű és időtlen étel, aminek elkészítése ugyan nem kíván óriási szaktudást (így akár otthon is bármikor össze lehet dobni egy fincsi burgert), ám a már szinte minden sarkon fellelhető hamburgeresek "kénytelenek" valami pluszt, valami különlegeset kitalálni, hogy az éhes vendég őket válassza. Ez pedig nekünk egy nagyon jó versenyhelyzetet teremt, hiszen mára már megszámlálhatatlan mennyiségű, jobbnál jobb hamburgerező helybe lehet belebotlani sokszor egészen elképesztő menüsorral, az élményeimről pedig én ezentúl egy-egy nagyobb, összegző írás képében fogok időről időre megemlékezni. Ugyan vannak olyan helyek, burgerek, amik egy külön írást is megérdemelnének (pl.: Burger House), de például most az elmúlt 1-2 hétben kapásból összegyűlt 4 versenyzőről úgy gondoltam, hogy hosszúra nyújtott elemzések helyett inkább egy-egy lényegretörő bekezdésben fejtem ki tapasztalataimat, meglátásaimat egy csokorba összeszedve az alábbiakban:
Mr. Burger (Miskolc)
Egyik szlovákiai koncertünk alkalmával Miskolcon kersztülhajtva akadt meg a szemünk egy útszéli hamburgeres lakókocsin, ami első ránézésre jó választásnak bizonyult. Stilszerűen a hely specialitását, a Mr. Burgert kértük többen is, ami a következőkből állt: puffancs, hamburgerhús, saláta, uborka, retek, lilahagyma, paradicsom, fokhagymás-sajtos öntet, gomba. Mindez pedig 430 forintért. Extraként lehetett nagyobb (az alapnál 3x nagyobb) húst kérni bele, amiért 150 forintot kellett ráfizetni. Természetesen én is, és Berci is így kértük, a gond csak az volt, hogy Berci végül simát kapott, mert a srác egy kicsit összekeverte a dolgokat, hah. Elég rossz előjel volt, meg a várakozási idő is, ami után viszont nem igazán ejtett ámulatba senkit sem a hambi. Leginkább nyomozni kellett a húst, ahogy elnéztem. Én viszont megkaptam (utolsóként) a bekért nagyobb húst, amiben nem is volt hiba, a hús maga viszont nem volt annyira nagy szám. Nem volt rossz, de igazából nem nevezném hamburgpogácsának. Meg szerintem ez még csak köszönőviszonyban sem volt marhával. Amúgy a buci rendben volt, de valahogy hiányzott az egészből valami, amitől azt mondtam volna, hogy igen, ez jó volt. Ráadásul a szósz is mintha kevés lett volna, mivel nem igazán érvényesült a leírás által várt ízvilág. Éhségcsillapítónak elment.
Retro Amerika Étterem (Pécs)
Az idei Rockmaraton Fesztivál után egy nagyon kedves régi cimboránál aludtunk, aki történetesen egy már ránézésre is igencsak biztató burger komplexummal, a
Fald Fel - Retro Amerika Étterem nevezetű kiszolgáló egységgel szemben lakott. A hely belső kialakítása nevéhez hű és rendkívül szimpatikus volt, ahogy a kiszolgálás is. Nem is lacafacáztam sokat, rögtön berendeltem egy Amerika extra burgert, ráadásul menüben, amihez így járt egy nagy adag sültkrumpli, fél liter üdítő, ráadásként pedig két gombóc fagyi. Mindez 1800 Ft-ért, ami ár/érték viszonylatban szerintem több mint korrekt. Egész hamar meg is érkezett a menü egy óriási pizzás tányéron. A sültkrumpli ágyra volt szépen középre helyezve ez a nem éppen kicsike burger, amit először kézben tartva, majd inkább késsel villával folytattam az elfogyasztását, az ízvilág pedig azonnal rabul ejtett.
A szósz, a hús, és a fűszerezés együtt valami elképesztő, mennyei elegyet alkotott. Finoman csípős, ellenállhatatlanul pikáns volt az egész, a végén pedig már erőteljesen szuszogtam, de azért viszonylag gond nélkül lement a cucc. Pici negatívumot csupán a teljesen átlagos mirelit krumpli okozott, de a burger kárpótolt mindenért. Végül egy kiadós pihenést és némi ingyen netezést követően pedig jöhetett a fagyi (málnás sakttorta & erdei gyümölcs joghurt), ami tökéletes lezárása volt az egésznek. Egész biztosan vissza fogok térni legközelebb is és mindenki másnak is csak ajánlani tudom a helyet!
Magic Burger (Budapest)
Régóta, még a lakókocsis korszak óta szerettem volna kipróbálni a
Magic Burgert, de végül csupán a napokban, egy névnapi lakoma keretein belül lett meglátogatva az immáron 11. kerületben működő új egység délután 1 magasságában, amikor még jól látható módon nagyon sokan az ebédszünetükben szaladtak ki egy pompás burgerre, hiszen az utcán állt a sor érkezésünkkor, és végül 20 perc sorbanállás után adhattuk le a rendelést. A korábbi menüböngészés és egy baráti jótanács hatására rögtön egy óriás hamburgert kértem, méghozzá Jucy Lucyt, ami egy 30 dekás marhahúspogácsát jelentett, amibe a sajt is bele volt sütve. Cheddar és kéksajt közül lehetett választani, én az előbbi mellett döntöttem, mindezt szezámmagos buciban, extraként pedig mindössze bacont kértem, mellé pedig egy kisadag sültkrumplit, kapros majonézel. Kb. 20 perccel később el is készült a mű, ami rendkívül erős volt vizuálban, de szerencsére az ízvilág sem hagyott cserben. A húsból folyamatosan, lávaszerűen kiömlő sajt valami elképesztő volt látványra és ízre egyaránt, a zöldségek is szépen harmonizáltak egymással. A bacon csíkok sajnos szinte első harapásnál kihúzódtak, pedig direkt a beleszúrt hurkapálcát is benne hagytam. Az előbb részletezett pécsi hellyel szemben itt nem volt káprázatosan pikáns ízvilág, de mégis nagyon rendben volt az egész. Itt is mirelit krumpli volt, de egy fokkal a jobb fajtából. (Kissé félrevezető volt a beszámolókat olvasni, amiben ódákat zengtek a házi krumpliról, igaz a Magic Burger főoldalán mindenre fény derül, de akkor is...) A húsban találtam néhány mócsingot egyébként, ami picit rontott az összképen. Egész meglepődtem, hogy milyen játszi könnyedséggel faltam be ezt a monstrumot, de aztán nagyon gyorsan beállt az éberkóma állapot, haha. Annyira zsúfolt volt a burger (alap feltétek: jégsaláta, paradicsom, csemegeuborka, lilahagyma, házi burgerszósz), hogy az egyébként elég tekintélyes feltétválasztékból igazából felesleges is lett volna bármi mást kérni bele. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy vajon van-e valós, érzékelhető különbség a sima marha és a szürke marha között (+1000 Ft ha az utóbbit kéred), valamint következő alkalommal egész biztosan ki kell próbálnom a lazac burgert is, szóval bőven van még ürügy a visszatérésre! ;)
Sz.A.R. burger (Szabadszállás)
Burgerben elég erős volt az elmúlt időszak, zárásként pedig egy kissé kakuktojás következzen, de ha másért nem is, de a neve miatt úgy éreztem hogy eme összesítő cikkben emlékezek meg a szabadszállási Sz.A.R fesztivál specialitásáról, amivel nem tököltek sokat a kiötlői, a végeredmény azonban annál hatásosabbra sikeredett. Egész egyszerűen fogtak egy alap zsemlét és beletettek egy jól megtermett tarjaszeletet, illetve egy szép adag dinsztelt hagymát, amire végül szabadon lehet kérni a ketchup-mustár-majonéz triumvirátusból. Mindezt pedig 490 forintért. Igazán ütős csemege volt ez, nehogy én is kipróbáljam legközelebb itthon!!! ;)