Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #130 - Big Daddy Burger Bár, Budapest

Álomburger Albertfalván!

2017. március 14. - Csabi Konyhája

A Big Daddy már régóta ott pihent a letesztelendő helyek listáján és már a blog indulásakor is kaptam ajánlást, miszerint őrülten jó burgereket készítenek itt, a halogatás legfőbb oka a lokáció volt mindössze, mivel nem járok túl sűrűn a XI. kerület ezen részén, és amikor csapatos burgerezés előtt latolgattuk a lehetőségeket, valahogy senki se ujjongott a komolyabb BKV útért. Nemrég viszont egy újabb ajánlást kaptam a TOP15 cikkem alá, én pedig eldöntöttem, hogy bizony nem tűr halasztást a dolog, és nekiindultam az egy órás útnak, ami persze egyáltalán nem számít tragikusnak, de azért rá kellett készülni, hiszen összességében egy 3 órás programról volt szó ez esetben haha.

dsc01857.JPG

A 41-es villamosról leszállva a Budafoki kocsiszín megállónál, már egyből észre is lehet venni az út melletti színes csíkos kis épületet. A fő egység meglehetősen kicsi, ha jól emlékszem, csupán 2-3 asztal van bent, egy szimpatikus, pörgő-forgó hölgy veszi fel a rendelést, majd ő is viszi ki, hiszen ha valaki nem várja meg bent az étel elkészültét, van egy szomszédos nagyobb vendégtér, ami egyébként megint csak nagyon jópofa, napfényes kis hely. Nem volt egyszerű választanom, hiszen 30 burger is szerepel az étlapon, ezen kívül pedig szintén szemrevaló hot dogok, csirkeszárnyak és quesadillák is helyet kaptak a kínálatban, de persze köret fronton is megtalálunk mindent, amit egy ilyen helyen elvárna az ember. Végül a Wanted burger mellett döntöttem, normál verzióban, ami 11dkg zsemlét és 10dkg husit jelentett, illetve a következőket: szósz, jégsaláta, paradicsom, 4 hagymakarika, dupla bacon, reszelt sajt, BBQ szósz. Mindez pedig 1390 forintba került. Szinte vicc. Ez a baráti árszabás az egész helyre jellemző, a legolcsóbb alap burger mindössze 700 Ft, ami persze még nem feltétlenül jelent semmi jót, de idejekorán lelövöm a poént, hogy bizony ennyi pénzért, ilyen minőségi burgert sehol máshol nem lehet kapni!

Mivel többségben vannak a negatív, de maximum semleges coleslaw élményeim, így nem szoktam annyira erőltetni, de most kedvet kaptam hozzá, így azt is kértem még, a normál adagért 350 forintot kellett fizetnem. A várakozási időt pedig egy üveg jó kis Csíki sörrel ütöttem el. Na igen, a sörválaszték is igen dicséretes, hiszen a választottamon kívül bizony elég pofás kézműves sörválaszték található a Big Daddy-ben. Ottlétem alatt szinte megállás nélkül adták egymásnak a vendégek a kilincset, aminek köszönhetően az átlagosnál talán picit többet kellett várnom, de még így is a teljesen elfogadható időn belül érkezett meg egy jópofa kis műanyag kosárkában a rendelésem. Ránézésre egy az egyben megvalósult a már képekről ismert, illetve a menülapon is látható koncepció, viszont szinte hitetlenkedve bámultam, hogy mennyire durván meg lett pakolva a zsemle. Pedig még egy picit féltem is, hogy lehet nem lesz elég a normál verzió, haha...

Már ahogy a kezembe vettem a burgert, akkor még csak sejtettem, majd az első harapással be is bizonyosodott, hogy egy egészen elképesztő frissességű, puhaságú, egyedi zsemlével van dolgom. Nem ropog egyáltalán, helyette álomszerűen puha az egész és majdnem végig jól bírta a gyűrődést, csak az utolsó pár falatra ázott át és esett szét az alja, de ezt én megbocsátható hibaként könyveltem el. Mert hogy összességében akkora katarzis az egész, ahogy az a burger nagykönyvben meg van írva. Minden egyes összetevő brutálisan odateszi magát, a hambi szósz és a BBQ szósz végig erőteljesen jelen van, de mégsem nyomja el az összképet. A bacon és a hagymakarikák is kiválóan teljesítenek, de a legnagyobb kedvencem az a sajt lavina, amit sajnos nem sok helyen tudnak ilyen mesteri módon produkálni. Ha lett volna még két szabad kezem, egész biztos, hogy végig tapsoltam volna a falatozás közben, és ha nem lett volna tele a szám, hangos BRAVÓ kurjantásokkal tudattam volna mindenkivel, hogy ez mennyire jó! A husi állagra nagyon jól teljesít, ízre inkább a naturalistább vonalat képviseli, ami egyáltalán nem baj, hiszen az összkép már így is borzasztó sokszínű. A káposztasaláta is átlagon felüli, kellően lédús, miközben kiválóan ropogós az egész, a bátor borsozásért pedig tőlem mindenképpen jár a nagy pacsi!

Összességében ugyan fel voltam készülve egy pozitív élményre, de ez végül minden várakozásomat felülmúlta, és egész biztos, hogy vissza fogok még térni! Korábban egyébként már majdnem eljutottam hamarabb a székesfehérvári egységükbe, és mivel hamarosan ismét arrafelé visz az utam, az fix, hogy oda is be fogok ugrani egy mustrára!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1612314581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása