Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Parasztreggeli

2013. január 19. - Csabi Konyhája

Ez az étel is egy újabb gyerekkori kedvenc, amit diákkoromban előszeretettel készítettem el ebédre otthon a szülők távollétében, hiszen nem igényelt semmilyen szaktudást az elkészítése, viszont a végeredmény annál finomabb volt. A csel abban rejlik, hogy a mirelit verzióról van szó amit csupán néhány perc alatt könnyen el lehet készíteni.

Tovább

A Római-parton #1 (Születésnapozás @ Jancsi büfé)

Ha nyár akkor vízpart, ha vízpart akkor hekk, nem túl bonyolult a képlet. Ha viszont az embernek még születésnapja is van, akkor pedig szinte kötelező összekötni ezeket a dolgokat, amihez ez esetben a Római-part biztosított tökéletes környezetet. Hiába a szikrázó napsütés, kissé furcsállottam, hogy alig voltak emberek az egész parton pedig dél körül járt az idő. Persze ez most semmiképp se panasz akart lenni, hiszen kifejezetten jól esett, hogy nem kell tülekedni a nagy tömegben. Rövid nézelődés után a Jancsi büfére esett a választás, ami azóta is hivatkozási alap, hiszen egy a mai napig felfoghatatlan gasztronómiai élményben volt részem.

Tovább

Házi pizza

Diákkoromban fejlesztettem tökélyre a saját készítésű pizzáimat, amik az igazat megvallva nem igényelnek különösebb szaktudást, csupán jó érzékkel kell a hozzávalókat adagolni. A lehetőségek tárháza pedig közel végtelen, így pedig még ráunni sem lehet, főleg ha valaki oda van a tésztafélékért, pizzáért.

Tovább

Egy szegedi lakoma krónikája @ Vendéglő a Régi Hídhoz

Tavaly nyáron történt, hogy egy hosszú hétvégés tripla koncert alkalmával a szegedi buli után a koleszt elhagyva valami kiadós ebéd után kutattunk a városban, ami nem is túl drága, de azért nem is a legalja. Így kötöttünk ki a Vendéglő a Régi Hídhoz névre hallgató már első ránézésre is igen szimpatikus kiszolgálóegységnél, ami végül több, mint tökéletes választásnak bizonyult.

Tovább

Betegségűző leves

Nem igazán vagyok nagy leveses, de ez inkább csak arra igaz, ha főzésről van szó, hiszen a valóságban igenis sok olyan leves van, ami le tud venni a lábamról. Az utóbbi időben pedig egyre többször fogtam hozzá levesfőzéshez magam is, elég ha csak például a nemrég bemutatott sült sütőtök krémlevesre is gondolunk. Ezúttal a frankfurti leves egy sajátos értelmezése kerül bemutatásra, amit (tekintettel az eredeti recepttől igen távol álló végeredményre) én egyszerűen csak betegségűző levesnek neveztem el, ami igen jól tud esni hideg napokon, betegen pedig különösen!

Tovább
süti beállítások módosítása