Nagyon nagy kedvenceim a tésztafélék, a milánói/bolognai cuccok pedig különösképpen. Persze mindig igyekszek változtatni az összetevőkön, ízesítésen, így mindig különleges tud maradni ez a könnyen és gyorsan elkészíthető finomság. Ezúttal viszont úgy gondoltam, hogy a darált hús helyett kipróbálok valami mást, így esett a választás az örök klasszis párizsira!

Ha éppen nincsen ideje az embernek valami komolyat főzni, egy jó rántottát bármikor össze lehet dobni. Arról nem is beszélve, hogy némi találékonysággal nagyon sokféleképpen el lehet készíteni, illetve a végtelenségig lehet variálni, bonyolítani a dolgokat. Ezúttal egy mondhatni klasszikus és egy talán kissé szokatlanabb formáját fogom kielemezni a rántottának.

A 2011-es Magyarország Tortája, a kecskeméti barackos kölestorta után nem is volt kérdéses, hogy szinte gyermeki lelkesedéssel vártam, hogy vajon 2012-ben sikerül-e felülmúlni, vagy legalább megközelíteni az előző esztendő fejedelmi alkotását. Nos a szabolcsi almás máktorta kellően izgalmasnak hangzott ahhoz, hogy joggal bizakodjak egy újabb gasztronómia csúcspontban.

Ahogy azt az előző bejegyzésben kiemeltem, a tavaly nyár igen komoly eseményekben bővelkedett, ezek közül is a legdurvábbnak a másfél hetes EU/Balti turné bizonyult sok sok élménnyel, sok sok különleges étellel, amiket most itt megpróbálok egy csokorba szedni.