Ahogy azt az előző bejegyzésben kiemeltem, a tavaly nyár igen komoly eseményekben bővelkedett, ezek közül is a legdurvábbnak a másfél hetes EU/Balti turné bizonyult sok sok élménnyel, sok sok különleges étellel, amiket most itt megpróbálok egy csokorba szedni.

A tavalyi nyár több szempontból is eseménydús és emlékezetes volt számomra. Elsősorban rengeteg új helyen jártam, és igyekeztem minél több különleges finomságot is kipróbálni persze. Ezen utazások soráról következzen most az első fejezet, ami igencsak festői környezetben a horvátországi Zadarban történt eseményeket fogja feleleveníteni. Már eleve egy tengerparti fesztiválon fellépni óriási élmény, ami mellett a belváros is mesés szépségeket tartogatott. Az első nap kivételével végig sikerült szuper időt kifogni, viszont az első este olyan szintű vihar tört ki, hogy a szakadó esőben mi is egy kisebb sátor alá menekültünk be, ami történetesen egy rendkívül szimpatikus grillezős halétkezde mellett volt.

Ahány ház, annyi szokás. Ezzel a szlogennel lehetne jellemezni az igencsak közismert és közkedvelt paradicsomos húsgombócot is. Ezúttal én megmaradtam mondhatni a sztenderdnél és minden különösebb újítás nélkül egész egyszerűen az én szám íze szerint elkészítettem az ételt. Igaz én azt a verziót részesítem előnyben, amikor nem csak leöntve van a gombóc egy kis szósszal (láttam ám már ilyet is!), hanem jól telefőzök egy nagy lábast szósszal, ami mellé persze a húst sem sajnálom...

Ez az étel is egy újabb gyerekkori kedvenc, amit diákkoromban előszeretettel készítettem el ebédre otthon a szülők távollétében, hiszen nem igényelt semmilyen szaktudást az elkészítése, viszont a végeredmény annál finomabb volt. A csel abban rejlik, hogy a mirelit verzióról van szó amit csupán néhány perc alatt könnyen el lehet készíteni.

Ha nyár akkor vízpart, ha vízpart akkor hekk, nem túl bonyolult a képlet. Ha viszont az embernek még születésnapja is van, akkor pedig szinte kötelező összekötni ezeket a dolgokat, amihez ez esetben a Római-part biztosított tökéletes környezetet. Hiába a szikrázó napsütés, kissé furcsállottam, hogy alig voltak emberek az egész parton pedig dél körül járt az idő. Persze ez most semmiképp se panasz akart lenni, hiszen kifejezetten jól esett, hogy nem kell tülekedni a nagy tömegben. Rövid nézelődés után a Jancsi büfére esett a választás, ami azóta is hivatkozási alap, hiszen egy a mai napig felfoghatatlan gasztronómiai élményben volt részem.