Diákkoromban fejlesztettem tökélyre a saját készítésű pizzáimat, amik az igazat megvallva nem igényelnek különösebb szaktudást, csupán jó érzékkel kell a hozzávalókat adagolni. A lehetőségek tárháza pedig közel végtelen, így pedig még ráunni sem lehet, főleg ha valaki oda van a tésztafélékért, pizzáért.

Tavaly nyáron történt, hogy egy hosszú hétvégés tripla koncert alkalmával a szegedi buli után a koleszt elhagyva valami kiadós ebéd után kutattunk a városban, ami nem is túl drága, de azért nem is a legalja. Így kötöttünk ki a Vendéglő a Régi Hídhoz névre hallgató már első ránézésre is igen szimpatikus kiszolgálóegységnél, ami végül több, mint tökéletes választásnak bizonyult.

Nem igazán vagyok nagy leveses, de ez inkább csak arra igaz, ha főzésről van szó, hiszen a valóságban igenis sok olyan leves van, ami le tud venni a lábamról. Az utóbbi időben pedig egyre többször fogtam hozzá levesfőzéshez magam is, elég ha csak például a nemrég bemutatott sült sütőtök krémlevesre is gondolunk. Ezúttal a frankfurti leves egy sajátos értelmezése kerül bemutatásra, amit (tekintettel az eredeti recepttől igen távol álló végeredményre) én egyszerűen csak betegségűző levesnek neveztem el, ami igen jól tud esni hideg napokon, betegen pedig különösen!

E szóban forgó finomság a véletlennek köszönhető, hogy megszületett, mivel eredetileg az előző bejegyzésben bemutatott sajátos sajtos tésztát szerettem volna csinálni, de első sokként a penne tészta, majd a gomba és a tejföl hiánya késztetett gondolkodásra, hogy mivel is tudnám feldobni a dolgot, mivel boltba menni már nem volt kedvem. :) Gyors körülnézést követően a makrélafilé konzerveken akadt meg a szemem és már ekkor tudtam, ebből valami nagyon különleges dolog fog születni! :P