Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája


Budapesten működik tovább a Berek Gyros

Több mint gyros, nem csak gyros

2024. január 27. - Csabi Konyhája

A korábbiakban két alkalommal (#1, #2) is lelkesen írtam a Berek Gyros tevékenységéről a berekfürdői strand területén, most pedig az a helyzet állt elő, hogy Görbe Norbi és kedves felesége abban a 16. kerületben folytatják az egység működését, ahonnan mindketten származnak. Ezzel együtt pedig az a…

Tovább

ÚJÉVI LENCSÉS SUPREME PIZZA

A Don Pepe januári pizzája sajnos több fronton is elhasalt

3 évvel ezelőtt kisebb eltérésekkel már szerepelt ez a pizza a Don Pepe évindító januári akciós kínálatában, amit annak idején igencsak imádtam, így aztán nem esett nehezemre az újrázás. Szokás szerint a békásmegyeri étteremből rendeltem és kíváncsian vártam, ezúttal mit nyújt az ÚJÉVI LENCSÉS…

Tovább

GYULAI KOLBÁSZOS LEGÉNY LEPÉNY a Don Pepe decemberi kínálatában

Ismét a Gyulai Kolbász került a havi akciós ajánlatok középpontjába

Májusban már volt olyan akciós hónap a Don Pepénél, hogy a Gyulai Kolbász lett a középpontba helyezve, ezt pedig most az év végén jól megismétlik. Anno az extra pizzát teszteltem, így egyértelmű volt, hogy ezúttal valami mást kóstoljak. A GYULAI KOLBÁSZOS LEGÉNY LEPÉNY lett a választottam, amit a…

Tovább

VEGÁN JAMBALAYA PIZZA a Don Pepe novemberi újdonsága

A Don Pepe novemberi újdonságai közt egy vegán pizza és egy vegán burgerrito szerepel, én pedig az előbbi mellett döntöttem, mert ezek a vegán pizzák rendesen ízleni szoktak nekem mindig, ez az összeállítás pedig különösen jól hangzott. Szokás szerint a békásmegyeri étteremből rendeltem. (3690.-) 

Tovább

8. Csabi Konyhája X Retro Burger Party, Budapest

Egy igazán spéci Márton-napi libaburgerrel készülünk

Sokan kértétek az utóbbi hónapokban, illetve sokan kérdeztétek, hogy mikor lesz már újra Burger Party Budapesten. Ugyanígy sokan kértétek, hogy legyen már megint Márton-napi libaburger a Retro Büfében. Nos, ezzel az eseménnyel két legyet ütünk egy csapással, hiszen az eddigi közös események…

Tovább
süti beállítások módosítása