Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája


Rakott zeller tarjával és körtével

Egészen elképesztő ízek egyvelege!

2016. november 27. - Csabi Konyhája

A legutóbbi brutális zöldséglevesem készítése közben lángolt fel újra a zeller iránti rajongásom és már akkor elhatároztam, hogy majd valami menő egytálételt is fogok készíteni belőle a közeljövőben. Nos, a dolog olyannyira jól sikerült, hogy az összetevőket sorba véve legmerészebb álmomban sem…

Tovább

Favágó Steak & Csülkös Pacal @ Jurtakert Étterem, Bogács

Egy noszvaji kis kirándulós, túrázós aktív kikapcsolódás alkalmával hamar rá kellett jönnünk, hogy nem lesz könnyű dolgunk ha bármiféle gasztro élmény után kutatnánk, hiszen szinte lényegében mindent zárva találtunk. Aztán a szomszédos faluban se volt könnyebb dolgunk, de végül az utca emberét…

Tovább

Mustáros-currys-gombás tarja

Tepsis tarjáról korábban három ízben is értekeztem, úgy éreztem, itt az ideje valami újba vágni a fejszét. A tarja egyébként egy nagyon hálás húsféle, nálam is örök favorit, az viszont biztos, hogy nem sűrűn alkalmazzák kockázott húsként. Na ez a recept a ritka kivételek egyike, a végeredmény pedig…

Tovább

Sajtos-tejfölös tepsis tarja hagymás-sajtos tepsis krumplival

Két évvel ezelőtt nagy sikerrel készítettem tepsis tarját két alkalommal (#1, #2) is egymás után. Most ismét kedvet kaptam hozzá! A kiindulási alap itt is ugyanaz volt nagyjából, mint anno, mégis teljesen más lett a végeredmény, főleg, hogy a köretet hozzá most külön készítettem el. Az elkészült…

Tovább

Tepsis tarja krumplival II.

Alig egy hónapja, hogy bemutattam egyik legújabb, gyorsan és egyszerűen elkészíthető remekemet, a tepsis tarját, ami után nem sokkal újra elkészítettem a fogást, csak ezúttal egy kicsit felturbózott változatban. Persze radikális változások nem történtek, de annyira jó lett a végeredmény, hogy úgy…

Tovább
süti beállítások módosítása