Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Brutál adagok a csepeli Haspók kifőzdében!

2014. február 03. - Csabi Konyhája

Úgy alakult, hogy személyesen is sikerült meglátogatnom nemrégiben a csepeli Haspók kifőzdét, amit eddig csak hallomásból ismertem. A helyszín a csepeli gyártelep kellős közepe, az idejáró vendégek sokszínűségét pedig már a parkoló autók igen széles skálája is jól mutatja. Egy óra magasságában érkeztünk, és ugyan vendégekben nem volt hiány, de szerencsére hatalmas tömeg sem volt. A hangulat abszolút 10 pontos, igazi időutazás, rögtön a középiskolai menzán éreztem magam, csak itt legalább én döntöttem el, hogy mit szeretnék enni.

Választékban pedig nem volt hiány. Komoly feladat volt csupán csak végigolvasni is a kínálatot. Végül egy kis adag újházi tyúkhúsleves mellett döntöttem, fő fogásként pedig egy mátrai borzaskát kértem. Semmiképp se szeretnék túlzottan kukacoskodónak tűnni, de itt az a helyzet állt elő, hogy a levest rögtön megkaptuk, ami után aztán jó pár percet kellett várni a második fogásra. És itt nem a várakozással volt a gond, hanem sokkal inkább azzal, hogy ez idő alatt viszont kihűlt a leves. Mondjuk az igazat megvallva, amikor megláttam a mátrai borzaskát, legszívesebben rögtön visszaadtam volna a levest, akkora volt, haha. Szóval attól eltekintve, hogy langyi volt a leves, az íze rendben volt, bár a borsó egy kicsit furának tűnt benne.



A mátrai borzaska viszont egészen hibátlan volt! Az íze, az állaga, mindene! A köret elképesztően sok volt (és a húshoz képest egyébként kicsit B kat.), főleg a rizs, még csak az adag felénél jártam, de már nagyokat fújtattam közben. A sótartókban elhelyezett klasszik nagyszemű só nálam már egy kicsit "túlzás" volt, de egyébként tényleg rendben van a hely. Ha valamivel hozzám közelebb lenne, még azt is mondanám, hogy simán visszatérnék kipróbálni mást is, így viszont nem sok esélyt látok erre a közeljövőben. A kis adag levesért egyébként 250, a hatalmas adag mátrai borzaskáért pedig 1100 forintot kellett fizetni, ami szerintem teljesen korrekt. Nem vagyok egy nagy kifőzdébe járó ember, de ez ár-érték arányban rendben volt. Aki a Csepel Művek közelében jár, szerintem semmiképp se hagyja ki a Haspókot!


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr418577322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen 2016.01.29. 14:23:07

minden normalis etteremben elobb az eloetel (esetedben leves) erkezik, h amig azt a vendeg elfogyasztja, elkeszulhessen a foetel es azt is frissen es forron ehesse.
nem ertem miert vartad el, h egyszerre eled b.sszanak mindent, ugy a foetel hult volna ki amig a levest majszolod

csabillog 2016.01.29. 17:35:54

Úgy látom szövegértelmezéssel azért akad némi probléma, a stílusról nem is beszélve. Egyrészt én semmit sem vártam el, másrészt egy szóval sem említettem, hogy itt bármit kihoznának az ember asztalához, vagy ahogy te fogalmaztál gyönyörűen, nem b.sszák oda az emberhez. Érkezési sorrendben történik a kiszolgálás a pultnál, EGYSZERRE, majd miután megkapja az ember a rendelését, leül zabálni, és folytatódik a mögötte álló kiszolgálása. Remélem ezt már így sikerül megérteni. Leadtuk a rendelést, kitették a levest a pultra, majd percekkel később a főételt, majd leültünk enni, érted, mint a menzán, csak azzal a különbséggel, hogy itt nem voltak kitéve előre. Ez persze nem is lett volna gond, de semmi értelme nem volt kiszedni a levest és csak utána nekiállni elkészíteni a főételt. Ez lett volna a mondandóm lényege. Ez egy alapvetően pozitív hangvételű cikk egyébként, ha nem tűnt volna fel, teljesen felesleges itt heveskedni meg okoskodni.
süti beállítások módosítása