Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #90 - Burger & Love, Budapest

2016. március 31. - Csabi Konyhája

A Burger & Love egy nagyon pozitív első benyomást tett rám a tavalyi Hamburger Day-en, ahol egyből nagy favorittá váltak és mindenképp le akartam csekkolni őket normál körülmények között is, amire az eredetileg tervezettnél ugyan jóval többet kellett várni, de végre sikerült útba ejtenem az Október 6. utcát nemrégiben.

A belső design eléggé szemrevaló és a menülap tanulmányozása közben egy minden várakozást felülmúló rendkívül részletes és borzasztó informatív segítséget kaptunk az ott dolgozó hölgytől. Tényleg párját ritkította felkészültsége és a mindenféle fásultságmentes előadásmódja. Végül egy klasszik hátszín burger mellett döntöttem (1790.-), hiszen egyrészt egy angus húspogácsával dolgozó burger már eleve helyzeti előnnyel indul és hát ha valaki egy hátszínből kiválót tud alkotni, az nagyobb mutatvány, mint egy jó angust összehozni. Keretnek bucit választottam, az alaptartozékok (grillezett hagyma, friss paradicsom, mustár, házi ketchup) mellett pedig még cheddar sajtot és bacont kértem. Egyébként egy elég szép listából lehet szabadon választani két extra alkotóelemet. A várakozási idő elütéséhez pedig egy pohár Propaganda sört kortyolgattam.



Erős kezdés után erős folytatás! A pult mögött egy jó kis Josper, azaz faszenes kemence került bevetésre, az pedig megint csak rendkívül dicséretes, hogy olyan jó az elszívó rendszerük, hogy hiába ültünk a pult mellett, konkrétan semmit nem éreztünk, illetve nem lett zsírszagú mindenünk. Így kell ezt csinálni!


A burger nem túl méretes, viszont annál gusztább. A 14 dekás húst közepesen átsütve kértem, mint mindig, ezt sikerült is remekül hozni. Ízvilágában nem jelentkezik semmi kiugró, viszont mégis nagyon finom, nem volt rá panaszom. A zsemle ugyan első ránézésre talán nem annyira meggyőző, de egyébként teljesen rendben volt, ahogy maga az egész összeállítás. Remekül harmonizáltak az összetevők, nem volt hiányérzetem, kellemesen szaftos, csucsogós kis burgert kaptam, pont ahogy szeretem. A bacon is pont kellően ropogósra lett sütve, és a grillezett hagyma is remekül működött. Igazából mondhatnám azt is, hogy a Hamburger Day után nem okoztak különösebben meglepetést, ugyanakkor mindenképp örömteli, hogy nem csak egy egyszeri véletlen volt az, amivel anno megfogtak engem.


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr58576810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása