Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #104 - Pietro Bisztró & Pizzéria, Siófok

2016. augusztus 18. - Csabi Konyhája

Minden nyáron eltöltök néhány napot Siófokon és környékén, a gasztro kalandozásaimról pedig már tavaly is több cikkben megemlékeztem. Idei érkezésem után első utam rögtön egy a vasútállomástól nem messze található Pietro Bisztró & Pizzériához vezetett ahol azt hallottam elég korrekt burger kapható. Ugye már csak nevéből is egyértelműen kitűnik, hogy a pizza a fő vonal, de az étlapba belelapozva több thai különlegességet is találtam sok egyéb, magyaros fogáson kívül, burger szinten pedig mindössze három versenyző képviselteti magát. Azt már ugye nemrég én is megtapasztaltam, hogy nem feltétlenül rossz előjel egy pizzériában hamburgerezni, így aztán bizakodva vártam, hogy milyen élménnyel fogok gazdagodni.

dsc07869.JPG

dsc07863.JPG

dsc07865.JPG

A benti helyiség teljesen felejtő volt, moccanni sem lehetett, de szerencsére egy elég sok asztallal operáló kinti egység is igénybe vehető, így mi ezt választottuk. A hatalmas tömeg ellenére egész olajozottan ment a rendelésfelvétel, ami pedig még inkább meglepett, hogy alig negyed órával később már az ételek is megérkeztek. Ránézésre minden előzetes várakozásomat felülmúlta az összeállítás, a hatalmas burger mellé külön papír tálcán érkezett a steak burgonya és a rántott hagymakarika, egy kis tálkában pedig spéci paradicsom szósz. A névadó burgerre mentem rá, ami a következőkből állt: házi húspogácsa, bacon, zöldségek, sajt, tükörtojás, 3 féle szósz, mindezért pedig 1990 Ft-ot kértek körettel együtt. A zsemle jól teljesített és végig egyben is maradt, viszont az első pár harapás után még mindig csak a zöldségekig jutottam, amiből került bele bőven, haha. Igazából nagy gond nem volt ezzel, hiszen aztán jött szép sorban minden: a hús sajnos teljesen szárazra sült és ízvilágban sem hozott túl sokat, ellenben a bacon nagyon ütős eleme volt az összeállításnak, ahogy a tükörtojás is pont olyanra sült, amilyennek lennie kell, szép folyós maradt még. A szószok megint csak nagy erősségei a hambinak és volt egy íz amin egészen az utolsó falatokig gondolkoztam, és végül csak eszembe jutott... Ez bizony a zsálya volt, ami nem éppen hétköznapi választás, engem viszont már a legelső harapásnál megnyert magának, gratula érte, emelem kalapom! Összességében tehát egy igazán kiadósat és jót ettem, bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy burger ügyileg ugyan maradandót nem sikerült alkotni, de azért több ponton is erősen teljesített, a zsálya miatt pedig tőlem abszolút jár a különdíj ötletességből és pozitív meglepetésből. Egyébként ahogy nézegettem a közben körülöttünk felszolgálásra kerülő ételeket, elég jól, izgalmasan néztek ki a pizzák és a különböző egytálételek is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8410261638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása