Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #146 - derfreiBurger, Freiburg (Németország)

2018. április 07. - Csabi Konyhája

Az elmúlt másfél hónapban kicsit szünetelt a blog, mivel zenekari teendőimnek köszönhetően nem igazán volt időm se tesztelgetni, se főzni, és ha mégis, akkor pedig cikkírásra végképp nem maradt már se időm se energiám. Márciusban egy elég komoly Európa turnén voltam, ami idő alatt mindössze két tesztelésre adódott lehetőségem, mivel egyébként lényegében minden állomáshelyen igencsak komoly étkekkel és italokkal vártak minket, így igazából csupán a nem túl sok, mindössze kettő szabadnap során került sor némi mustrára.

dsc04680.JPG

Az első szünnap alkalmával Freiburg városában kóboroltunk, turistáskodtunk, amikor az első utunkba kerülő burgerezőbe rögtön be is tértünk. Kívülről és belülről is egy elég szimpatikus és színes kis egység a derfreiBurger, ahol jól láthatóan elég komoly forgalom, mivel lényegében folyamatosan egymásnak adták a kilincset a vendégek, az egy-egy megüresedő asztalért, székért pedig szinte élet-halál harcot kell vívni, haha.

dsc04685.JPG

dsc04674.JPG

Nyolc burger szerepel az étlapon, hot dogok és a szokásos köretek képviseltették még magukat a kínálatban. Nekem végül a Texas Bacon Burger nyerte el leginkább a tetszésemet, amiért 6.90€, azaz kb. 2100 Ft-ot kellett fizetnem. Jó jelnek bizonyult, hogy pult mögött frissen készült minden, viszont a mindössze kétfős konyhai személyzet a szemmel láthatóan igen komoly nyomást elég jól bírták, de azért a várakozási idő így is kicsit nagynak volt mondható, főleg, hogy szép lassan elég komoly hering effektus alakult ki a vendégtérben. A kajaszag minimálisan zavaró volt, időnként meglepetésszerűen pedig egy-egy komolyabb füstfelhő is elszabadult. Körülbelül 25 perccel a rendelés leadását követően el is készültek az étkek, ránézésre pedig egész bizalomgerjesztőnek tűntek az összeállítások. Társaságunkban volt, aki bepróbálkozott a chili con carnéval tuningolt sültkrumplival, ami elég vadul hangzott elsőre és jól is nézett ki, ízre viszont óriási csalódásnak bizonyult. Konkrétan semmi extra, erősen konzerv chilis bab érzet volt az egész.

dsc04677.JPG

Na de rátérve a burgerre, a zsemle egynek elment, a hús ízre finom, viszont sajnos totálra lett sütve. A majonézes alapszósz nagyon menő, sokat dobott az összképen. Zöldség fronton a saláta-uborka-paradicsom trió hozta a szokásos asszisztot, a bacon pedig parádés módon ropogósra sülve adta meg a szükséges pluszt, a rántott hagymakarika és a tükörtojás is pozitívumok sorát gyarapította. Elég fullos burger volt ez, de valahogy mégis hiányzott belőle nekem valami igazán karakteres, kiemelkedő. Ettem már ennél rosszabbat, jobbat is, maradjunk ennyiben, ár/érték arányról meg nehéz objektívan nyilatkozni, de jobban belegondolva nagyjából ez a pesti menőbb helyeken is az árfekvés.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8713816156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása