Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Hortobágyi tortilla tekercs a Don Pepe szeptemberi újdonsága

Egy igazán ütős újraértelmezése a tradicionális finomságnak

2019. szeptember 16. - Csabi Konyhája

A Don Pepe tekercsek nagyon nagyot mennek egész évben és a hónapról hónapra megújuló összeállítások szinte kivétel nélkül azonnal mindig nagy kedvenceim lesznek, és valahol előre borítékoltam ezt szeptember hónapra is, hiszen egyik nagy kedvencem, a hortobágyi palacsinta került az újraértelmezés sorsára. Ugyanakkor azt is tegyük hozzá gyorsan, hogy nagyon nagy kritikus vagyok ezen a téren (is), egy kezemen meg tudom számolni a jó élményeket, szóval kíváncsian vártam, hogy sikerül-e ezúttal is elvarázsolni. A teszt helyszínéül a békásmegyeri egység hangulatos teraszát választottam egy gyönyörű napsütéses kora délután.

dsc07311.JPG

Az ennél az étteremnél már egy ideje bevált tálalási formula szerint ferdén félrevágva, egymásra pakolva érkezik a tekercs, alap esetben én is így szoktam felállítani a fotómodell pozíciót, szóval legalább ezzel már nem kellett bajlódnom, haha. Tortilla tekercs, fokhagymás-tejfölös sajtkrém, paprikás borjúragu, bacon, csemege uborka, tejföl, hegyes erős paprika, paradicsom, rizs, füstölt mozzarella, trappista (2180.-)

dsc07313.JPG

Elsőként az iszonyatosan erőteljes és rendkívül megnyerő illatfelhő csapott meg, a legautentikusabb magyaros étterem javára is válhatna, másrészt viszont első pillantásra nekem kicsit túlzásnak tűnt a rizs mennyisége, de egyébként nem éreztem végül zavarónak összességében. Az ízvilágot egyértelműen a fokhagyma uralja, kicsit erőteljesen túltolt, ami engem különösebben nem zavart, de biztos lenne olyan, akinek ez már túl sok. Mindettől eltekintve a hús és a szaft is kegyetlenül ütős alapot biztosít, ami mellett a füstölt mozzarella is igen aktívan uralkodó szerepkörben tetszeleg. Az időnként felbukkanó csemege uborka is abszolút kellemes felhangokkal gazdagította a már eleve igencsak erőteljes ízvilágot. Részemről jár a pacsi a kellemes csípősségért is. Bár ha nincs nevén nevezve a dolog, nem biztos, hogy megmondtam volna, hogy ez egy hortobágyi palacsinta újraértelmezése, ami végülis nem feltétlenül baj, hiszen összességében sikerült elnyerni a tetszésemet, és bár pokolian éhesen érkeztem, egy sör és egy ilyen tekercs elfogyasztása után kellemes jóllakottsággal távoztam.

dsc07313_1.JPG

dsc07314.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4215067490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása