Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Békéscsaba legújabb gasztro fegyvere: STOP PIZZA

Jelen helyzetben külön kiemelendő, hogy csak házhozszállításos rendszerben!

2020. március 20. - Csabi Konyhája

A békéscsabai STOP BURGER több szempontból is nagyon kedves számomra. Egyrészt a csabai bázisom egy lakótömbben található a burgerezővel, ami persze mit sem számítana, ha a burgerek és szendvicsek ne lennének fantasztikusak, a srácok pedig ne lennének imádnivalóan jófejek, lelkesek és profik. Több ízben is írtam róluk (#1, #2, #3), 2018 végén pedig közös burger partit is tartottunk nagy sikerrel. Így aztán élénk érdeklődéssel és nem kevés izgalommal vettem tudomásul a STOP PIZZA útnak indítását idei év elején, ami kizárólag kiszállításos rendszerben elérhető, ami jelen kialakult helyzetben igencsak aktuálissá vált, sőt mi több, lényegében az egyetlen igazán fenntartható megoldásként alkalmazható teljes biztonsággal.

dsc08209.JPG

Amit az egész hátteréről és eszmeiségéről tudni lehet illetve érdemes, hogy ötlet szinten a burgerezővel egy időben született és most jutott el a megvalósításig a dolog. Jelen esetben nincs szó feketeőves nápolyi tanítómesterről, sokkal inkább Fazekas Árpi lelkesedésének és kitartásának köszönhető a végül megvalósuló álom és még mielőtt lelőném a poént, azért annyit elárulnék elöljáróban, hogy maximálisan dicséretes ez a folyamat. Annyi konyhatitkot azért sikerült megtudnom, hogy ásványvízzel készülnek a tészták és kizárólag 00-s pizzaliszt felhasználásával. A tésztáikat legalább 12 órán át kelesztik és kizárólag a legjobb, minőségi alapanyagokat használják a különböző összeállításokhoz, mint például Pick paprikás szalámi, vagy épp Pápai magas hústartalmú sertés combsonka, valamint minden pizzára parmezán és mozzarella sajt kerül. Szóval csak semmi olcsó gagyizás!  A minőségi törekvés a legfontosabb szempont.

dsc08206_1.JPG

A honlapon könnyen átlátható a kínálat és nagyon ötletesen 3 részre osztották a pizzákat: amerikai, olaszos, magyaros jellegű feltétek. Árak tekintetében 1390 és 2090 között mozognak, méretben 26 és 32 cm közül, tészta tekintetében pedig vékony, normál és fitness (teljes kiőrlésű) opciók közül választhatunk. Extraként 4 szószt (pizzaszósz, magyaros, fokhagymás tejfölös és BBQ) is kínálnak, a kiszállítás pedig 5000 Ft felett ingyenes, az alatt pedig mindössze 200 Ft. A pizzán kívül panuozzo is találhat az étlapon, ami elég komoly kuriózum, az ország ezen szegletében legalábbis egészen biztosan és legegyszerűbben pizza szendvicsként lehetne definiálni.

dsc08207.JPG

Nem volt egyszerű döntenem, de végül az amerikai típusú szekcióból a HÚSGOLYÓ névre hallgató összeállítás mellett tettem le a voksomat. Általánosságban elmondható, hogy a feltétek tekintetében a józan ész és a mértékletesség jellemzi a pizzákat, az én választottamra például "csupán" a következők kerültek: pizzaszósz, kolbászhús, paprikás szalámi, parmezán, mozzarella sajt 32 centis verzióban pedig ez 1990 forintot kóstál. Mivel ez egy előre egyeztetett rendelés volt, így ajándékba kaptam 3 szószt is kóstolóba, a futárnak pedig jár a maximális pacsi, mivel maszkban és kesztyűben nyújtotta át az árut. Ezt még kicsit azt hiszem szoknom kell...

dsc08208.JPG

A saját logós dobozt kinyitva rendkívül szimpatikus kép fogadott és konkrétan tűzforró volt az étel, szépen, egyenletesen felszeletelve. Normál tésztával kértem, ami az én értelmezésemben vékonynak számít, de igazából a lehető legoptimálisabb vastagságúnak és állagúnak mondanám. A sajt veszettül nyúlt, a pizzaszósz pedig tökéletesen harmonizált a paprikás szalámival, az ízlésesen elhelyezett Knyihár-féle házi kolbászhúsból készített kis golyócskák pedig abszolút megkoronázták ezt a műremeket. Ez utóbbi húsforrást itt a viharsarokban nem igazán kell bemutatni senkinek sem...

dsc08211.JPG

Nincs mit szépíteni, ez a pizza minden szempontból jelesre vizsgázott, nem tudnék belekötni semmibe. Én mondjuk nem igazán élem a szószozást, de azért a pizzaszéleket örömmel tunkoltam és a pizzaszósz, a fokhagymás tejfölös és a magyaros szósz is igen jól muzsikált. Újabb fontos gasztronómiai hellyel gazdagodott a megyeszékhely, rendkívül szimpatikus, különleges kínálattal, parádés kivitelezéssel, a kizárólag házhozszállításos rendszerért pedig a jelenlegi kialakult helyzetben külön jár a virtuális pacsi. Én tesztelésre biztatok mindenkit (rendelés felvétel: szerda-vasárnap 10:30-20:30), hiszen abszolút támogatásra érdemes a hely, így a burgerek és szendvicsek világa után a pizzák birodalmában is sikerült emlékezeteset alkotnia a STOP stábnak. További sok sikert srácok, csak így tovább!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5015536686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása