Tavaly szeptemberben már volt egy igazán jól sikerült közös burger estünk a Nagykörúton, most viszont a Retro Büfé eredeti helyszínén, azaz a Kis Salétrom utcai kis családias egységben kerül megrendezésre a folytatás. Ezúttal egy régi nagy favoritot, a céklás Csabi Konyhája burgert fogom újra elkészíteni, ami utoljára 3 évvel ezelőtt volt elérhető Budapesten még a Hosteles események keretein belül, úgyhogy itt volt az ideje újra elővenni, szokás szerint némi kis újítással megfejelve.
A jó kis pirított házi buci aljára egy adag spéci fűszerezésű lilahagymalekvárt halmozunk, amire ecetes cékla kerül majd némi BBQ szósz társaságában. Ezen a fenséges ágyon foglal majd helyet a 16dkg marhahúspogácsa ráolvasztott cheddar sajttal és két szelet ropogósra pirított baconnel. Néhány karika csemegeuborka és paradicsom zárja a sort némi hambiszósszal megfejelve. Egy igazi kihagyhatatlan ízorgia!
A kis vendégtérre való tekintettel készülünk majd két kinti sörpaddal is, valamint a chili rajongók számára jó hír, hogy korlátozott számban kapható lesz ezen az estén a nemrég debütált Csabi Konyhája chili szósz is, amit a Burning Angel Chili készített és sikerült egy nagyon jó ízvilágot megalkotni, az erőfaktort pedig egy teljesen kellemes szintre belőni.
A remekbe szabott burgereken kívül különböző sörökkel és üdítő különlegességekkel is várunk minden kedves vendéget, úgyhogy minden adott egy igazán jó, ütős kis pénteki burger fiesztához. Ne hagyjátok ki!
Képgaléria a tavalyi bálról
Facebook esemény