Nem is olyan régen, amikor tökös lapcsánkát sütöttem, a megmaradt fél kg legyalult tököt bedobtam a fagyóba, várva egy alkalmas receptötletre. Mivel ebben a nagy hőségben igyekszik az ember minél kevesebb időt a tűzhely mellett tölteni, hamar össze is állt a fejemben egy gyors tésztaétel receptje, amihez talán kissé furcsamód a reszelt tököt is csatasorba állítottam!
Kezdésként egy evőkanálnyi felolvasztott sült zsíron szép pirosra pirítottam 25dkg felkockázott füstölt kolozsvári szalonnát. Ez nekem egy 8-9 perces művelet volt, ami után 30dkg apróra kockázott vöröshagyma következett a sorban, amit csupán sóztam és borsoztam. Egy 8 perces aktív kavargatást követően két gerezd reszelt fokhagymával (18g) is még 1-2 percig kavargattam. Ezután a kiolvadt és lecsepegtetett gyalult tök is csatlakozott a hagymás alaphoz, amit 2tk kaporral és bazsalikommal is meghintettem. Körülbelül 5 percig rotyogtattam és végül 2dl tejszínt (10%) is hozzáöntöttem, két perccel később pedig már késznek is nyilvánítottam ezt az igencsak elvadult alapot. Közben kifőztem 500g spagetti tésztát is, amivel jól összekevertem, majd egy csokor apróra vágott friss petrezselyemmel és 27dkg reszelt edami sajttal is alaposan összeforgattam.
Egyfajta elvadult tökfőzelék-sajtos tészta szerelemgyerek született, ami a tejszíntől és az olvadt sajttól jó szaftos, krémes lett, a pirított szalonna pedig remekül feldobta az egyébként kicsit naturalistább ízvilágot, a tökfőzeléktől és úgy alapvetően mindenféle tökös ételtől idegenkedőknek pedig semmi okuk a félelemre, mert egyáltalán nem uralkodó sem a tök sem a kapor jelenléte. (4 adag)
Némi chili szószos locsolás egyébként határozottan jól áll ennek az ételnek. Például a nemrég debütált Csabi Konyhája chili szósz, aminek egyik legfőbb alkotó eleme a koriander, kifejezetten nagyon jól passzolt ehhez, illetve nagyon jó új dimenziókat nyitott az ízvilágnak. :)