Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Céklás-csirkés tészta kelbimbóval és sok sajttal

Egy igazán őrült íz- és színkavalkád, ami sütőben összesütve az igazi

2020. november 24. - Csabi Konyhája

A blog rendszeres olvasói már jól tudják, hogy nagy cékla rajongó vagyok, aztán amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is csináljak belőle, rögtön elkezdtek jönni a vadabbnál vadabb ötletek és még én magam is kicsit meglepődtem, hogy a szóban forgó receptbe végül belevágtam. Azért persze bíztam benne, hogy nagyon nem fogok mellélőni, de igencsak izgatottan és élénk kíváncsisággal vártam, hogy a sütőből kivéve megkóstolhassam ezt a tényleg nem mindennapi, semmihez sem hasonlítható csodát!

dsc02508.JPG

Kezdésként lepirítottam 50dkg felkockázott csirkecombfilét, amihez előbb felolvasztottam 30g vajat majd kezdetét is vehette a 6 perces művelet, végig maximum hőfokon. A második perc magasságában 1-1tk sóval és őrölt fekete borssal is megszórtam, majd a végén kiszedtem egy tányérba és félretettem a lepirított húsokat. Ezzel párhuzamosan lobogó vízben 30dkg fagyasztott kelbimbót is egy intenzív hőkezelésnek tettem ki egészen pontosan 8 percen keresztül. Direkt nem akartam teljesen puhára főzni, hiszen még a sütőbe is be fog kerülni a végén! Ezek után jöhetett a mennyei céklás alap elkészítése. Egy nagy kanálnyi sült zsírt felolvasztottam, majd 2 fej apróra kockázott lilahagyma (37dkg) került előbb a lábosba, amit sóztam, borsoztam és 1tk őrölt római köménnyel is megszórtam. Aktív kevergetés közepette, 10 perccel később 10g reszelt fokhagyma társaságában még egy percet túlórázott a hagymás alap, majd a meghámozott és apróra kockázott cékla (50dkg) is csatlakozott. Felöntöttem 4cl vízzel és fedő alatt 10 percig rotyogtattam, időnként megkavarva. Ezután belefacsartam fél citrom levét és egy evőkanálnyi mézzel is elkavartam, 5 perccel később pedig késznek ítéltem meg az alapot. Nyilván itt sem akartam, hogy teljesen puha legyen a cékla, egyrészt mert azt nem is szeretem, másrészt pedig lesz még ideje puhulni a sütőben. 

dsc02480.JPG

A céklás alaphoz hozzáborítottam a lepirított csirkét és felöntöttem 2dl tejszínnel (10%), a forrást követően pedig még 2-3 percig rotyogtattam. Egy egészen elképesztő színvilágú szakanyag született, amihez hozzáborítottam a közben kifőzött 50dkg tésztát is (amit szintén fogkeményre főztem csak). Egy kiolajozott tepsiben szépen elegyengettem ezt a gyönyörűséges tésztás őrületet, majd arányosan elhelyeztem a tetején a kelbimbókat. Három csipet szárított bazsalikommal még megszórtam mielőtt beborítottam volna az egészet 30dkg füstölt edami sajttal. 200 fokra melegített sütőben pedig fél óra alatt készre sütöttem! Pár perces pihentetést követően felszeltem és már alig vártam, hogy megkóstolhassam ezt az igencsak extravagáns őrületet! 

dsc02488.JPG

dsc02493.JPG

dsc02496.JPG

Hát mit is mondhatnék... Minden egyes falat egy új élmény, egy újabb katarzis. Az egész rendkívül lágy és krémes állagú a tejszínnek és a sajtnak köszönhetően, a csirke mesébe illően puha, omlós, a kelbimbó is lényegében elolvadt a számban és a cékla is pont a lehető legoptimálisabb mértékben puhult meg. Kellemes borsosság uralkodik az ízvilágban miközben a sok sajtnak köszönhetően némi füstös felhangot is kapott az egész. Ez tényleg semmihez sem hasonlítható, egy igazán felejthetetlen ízélmény! (4 adag)

dsc02500.JPG

dsc02502.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8416285392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása