Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Csirkés rakott zöldbab

2025. augusztus 11. - Csabi Konyhája

A rakott zöldbab nagyon nagy, gyerekkori kedvencem. A tésztás, darált húsos verzió, amit persze már én is elkészítettem korábban. De csináltam már rizses, kolbászos verziót is, illetve legutóbb egy eléggé ütős kapros-juhtúrós változatot is. Most azt találtam ki, hogy csirkemellel fogok dolgozni és a kedvenc, eredeti tésztás verzió receptjéből indulok ki az alap tekintetében.

dsc06414.JPG

HOZZÁVALÓK (6 adag)

500g csirkemellfilé
500g zöldbab (én fagyasztottat használtam)
500g száraztészta
500g passzírozott paradicsom 
350g tisztított vöröshagyma
280g maasdamer sajt
110g kolozsvári szalonna
13g tisztított fokhagyma
1ek cukor
2-2tk só, bors, füstölt paprika
1tk őrölt gyömbér
1/2 frissen őrölt szerecsendió
tetszés szerinti zsiradék

Első lépésként tetszőleges zsiradékon pirítsuk le a felkockázott csirkemellet, majd szedjük ki és tegyük félre. Ha szükséges, további zsiradék hozzáadása után ugyanabban az edényben pirítsuk le a csíkozott szalonnát, amire aztán dobjuk rá a felkockázott hagymát. Az ötperces folyamat közben sózzuk, borsozzuk, a végén pedig adjuk hozzá a reszelt fokhagymát is és egy perccel később már fel is lehet önteni a passzírozott paradicsommal. Egy rottyanást követően fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal, füstölt paprikával, őrölt gyömbérrel és cukorral. Adjuk hozzá a csirkemellet és a zöldbabot, amit előzetesen én fogkeményre pároltam. Egy alapos átkeverést követően adjuk hozzá a kifőtt tésztát is és azzal is forgassuk jól össze. Öntsük az egészet egy kiolajozott/zsírozott tepsibe, borítsuk be a reszelt sajttal, reszeljünk rá szerecsendiót és toljuk 190 fokra előmelegített sütőbe (légkeveréses funkciót használva) és 20 perc alatt süssük készre. Érdemes ilyenkor még 10-15 percet legalább várni a szeleteléssel.

Nos, igazából túl nagy meglepetés nem ért, egy pont kellemesen picit csípős ízvilágú finomság született, ami ugyan nem überelheti az eredeti receptet, de egy érdekességnek, kis változatosságnak megteszi.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5518924034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása