Első alkalommal került megrendezésre a PLACC fesztivál a Beerselection és a Yes I Brew szervezésében, aminek én is igen aktív részese voltam. A margitszigeti Kristály Színtér adott otthont az eseménynek, aminek a tőszomszédságában található a Nyulam Presszó, a fesztivál befejeztével, illetve a másnapi elpakolás után pedig nem bonyolítottuk túl a dolgokat és leteszteljük a kínálatot.
Bár részletesen egyik hamburgert sem találtam kiírva, hogy pontosan miből is áll az aktuális összeállítás, végül nemes egyszerűséggel egy Szürkemarha Burger lett a befutó és mivel farkaséhes voltam, így egy adag hasábburgonyát is kértem hozzá (+1100Ft), a választható szószok közül pedig a BBQ mellett döntöttem.
Az elkészült burger és a köret egy papírtálcán foglalta el végső helyet és első ránézésre egész jól is mutatott. Persze a krumplitól eleve nem vártam túl sokat, tipikus alap mirelit, a BBQ szósz viszont meglepően jól teljesített. A burgert jobban szemügyre véve megállapítottam, hogy alulra burger szósz, jégsaláta, paradicsom és kígyóuborka került, a húsra pedig sajtot is olvasztottak, pirított bacon is került még rá, valamint a felső régióba még BBQ szószt is adagoltak. A hús lehetett volna szaftosabb, illetve eléggé naturális ízvilágú volt, némi sót és borsot elbírt volna még, de az igazat megvallva a BBQ szósz annyira karakteres, hogy minden mást a háttérbe szorítva teljesen uralta az ízvilágot. Összességében nem volt egy világmegváltó burger, viszont teljesen korrektnek mondanám. Tekintettel a helyszínre pedig kifejezetten korrektnek mondanám a 3000 forintos árat ezért, főleg hogy az adagra sem volt panaszom. Abban mindannyian meg is egyeztünk, hogy ennél soha rosszabbat ne együnk!