A legutóbbi barackos crumble zsenialitásán felbuzdulva maradt a két főszereplő, a barack és a zabpehely, de ezúttal egy elvadult, sütőben sütött zabkása lett a végeredmény, ami akár frissen, langyosan, vagy másnap hűtőhidegen is egy csodálatos csemege.
Még a tavaszi ciprusi kiruccanásom alkalmával fogadtam meg, hogy muszáj lesz elkészítenem a saját muszaka verziómat, aminek most érkezett el az ideje. Rengeteg különböző receptet átnyálaztam előzetesen a témában és végül leszűrve a tanulságot, összeállítottam a saját kis receptemet és bíztam benne, hogy a végeredmény pont olyan frenetikus lesz, mint amilyennek elképzeltem.
Tavaly nyáron kattantam rá a cobbler készítés tudományára, előbb egy tésztahangsúlyos almás, majd egy eléggé eltérő, kissé tésztaszegényebb szamócás verziót is készítettem, ami már inkább egy crumble volt. Eljött az ideje a folytatásnak, amihez pont kapóra jött egy recept, amibe belefutottam, amit aztán lényegében szinte változtatás nélkül készítettem el, annyira szimpatikusnak tűnt már első olvasatra is, illetve nem sokban tért el a legutóbbi művemtől.
A rakott zöldbab nagyon nagy, gyerekkori kedvencem. A tésztás, darált húsos verzió, amit persze már én is elkészítettem korábban. De csináltam már rizses, kolbászos verziót is, illetve legutóbb egy eléggé ütős kapros-juhtúrós változatot is. Most azt találtam ki, hogy csirkemellel fogok dolgozni és a kedvenc, eredeti tésztás verzió receptjéből indulok ki az alap tekintetében.
A Don Pepe augusztusi ajánlatai különösebben nem hoztak lázba, az újdonságok közül a szóban forgó lazacos pizzalepény keltette fel talán a leginkább az érdeklődésemet, bár volt bennem némi félsz, hogy mennyire fog jól működni az összeállítás a valóságban. Szokás szerint a békásmegyeri étteremből rendeltem.
