Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Visszatérés a Magic Burgerbe

Utánajártam a minőségi romlásról szóló pletykáknak.

2016. december 21. - Csabi Konyhája

Három és fél évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Magic Burgerrel, a mai piac egyik legrégebbi szereplőjével, akik egy kis kocsival kezdtek még anno Óbudán, majd igencsak szépen kinőtték magukat, Újbudán megnyitották a beülős egységet, ami azóta már többször is megújult, bővült és a végigjárt útért, eredményekért vitathatatlanul jár nekik a hatalmas virtuális pacsi. Első látogatásom alkalmával egy már akkor is legendásnak számító Juicy Lucy burgerrel kezdtem be és mivel első kézműves burgereim egyike volt, így mindenképp nagy élménynek számított, ugyanakkor mégsem lettem instant elkötelezett Magic rajongó és az óriási hype előtt azóta is kissé értetlenül állok. Az mondjuk tagadhatatlan tény, hogy jó helyen vannak, hiszen szinte egyedüli lehetőségnek számítanak a szomszédos irodaházak dolgozói számára, de sokan utaznak messzebbről is hozzájuk. Legalábbis régen egész biztos, hogy így volt, a mai rendkívül túltelített street food választéknak köszönhetően nem tudom, ez mennyit változott az utóbbi időben. Most a toplista összeállítása okán gondoltam itt az idő ismét megnézni, hogy mi a helyzet náluk burger fronton, hiszen az emlékeim már elég erősen megfakultak...

dsc01014.JPG

Tovább

Burger Mustra #118 - Chili House, Nagymegyer (SK)

A határ közelében található ez a családias kis hely, átlagon felüli, szuper burgerekkel a kínálatban!

Még tavasszal kaptam egy nagyon kedves megkeresést a Chili House tuldajdonosától, hogy régóta figyelemmel követi a blogot és ha arra járok valamikor, akkor ugyan ugorjak már be egy burgerre. Ebben még alapjáraton nem is lenne semmi különös, csak a helyszín éppenséggel Nagymegyer, ami a határtól nem messze Szlovákiában található. Azért nem járok túl sűrűn arrafelé, viszont úgy alakult, hogy az elmúlt hétvégén Dunaszerdahelyen játszottunk a zenekarommal és egyértelmű volt, hogy bizony meg kell állnunk majd itt egy jó kis hambira!

dsc01003.JPG

Tovább

Visszatérés a Buddies Burgerbe

Hamburger és pulled pork fúzió a Zabáljcsak közreműködésével!

Tavasszal már jártam a Buddies Burger barátságos kis egységében és akkor két nagyon jó kis burgerhez volt szerencsém, az első benyomás rendkívül pozitív volt. Azóta a havi speciális ajánlataik mindig is csábítottak egy visszatérésre, végül a múlt havi összeállításnak köszönhetően érkezett el az én időm, mivel szerencsémre a nagy sikerre való tekintettel még decemberben is kapható az American Buddy!

dsc00949.JPG

Tovább

Gab's Food Truck - őrülten jó szendvics készül ebben a gyöngyösi kocsiban!

Mert vidéken is tudják, mi fán terem egy jó kis pulled pork.

Nyáron már beszámoltam egy nagyon szuper helyről, a Muuby's-ról, ami nem csak hangulatban de ételben is nagyon erős, és ezzel bizony ellentmondást nem tűrően feliratkozott Gyöngyös a hazai street food térképre. És ez még nem minden! Szeptember magasságában szúrt szemet egy szemrevaló kis kocsika a Start Műhely udvarán álldogálva és hát azonnal fel is keltette érdeklődésemet a pulled pork szendvicseivel. Ugye ebben a témában nálam a fővárosi Zabáljcsak az abszolút etalon, így aztán nem kis várakozásokkal feltüzelve fogtam kezembe első alkalommal a Gab's szendvicsét.

dsc00934.JPG

Tovább

Burger Mustra #117 - Deep Burger, Budapest

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, a Street Food Éjszakája keretein belül már próbálkoztam a Deep Burgerrel, de a hatalmas káosz és több órásra duzzadó várakozási idő meghiúsította a tesztet. Ráadásul az ottlétem alatt szemrevételezett munkafolyamat is jó időre kedvemet szegte az újabb próbálkozástól, de aztán a napokban egy baráti sörözés alkalmával úgy voltam vele, hogy itt az ideje lecsekkolni a kínálatot. Az elmúlt egy év alatt a Stifler bárok állandó partnere lett a Deep, így már három helyszínen is fellelhető a városban, jelen esetben pedig az egykori W35 BOULVARD helyén megtalálható egységet próbálta be kis társaságunk.

dsc00905.JPG

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil