Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #116 - Első, Budapest

Van még új a nap alatt! Izgalmas burger összeállítások és egy egészen elképesztő köret opció, amit mindenkinek ki kell legalább egyszer próbálnia!

2016. november 29. - Csabi Konyhája

A Kálvin tér mellett, a Múzeum utcában még a nyáron nyitotta meg kapuit az Első, ami mellett elég sokszor elsétáltam már és egy ideje tervbe volt véve, hogy benézzek. Előzetesen túl sokat nem tudtam a helyről, de pozitív dolgokat hallottam, olvastam, úgyhogy itt volt az ideje már, hogy sort kerítsek egy tesztre. Érdekességképp megjegyezném, hogy maga a helyszín számomra már nem volt ismeretlen, hiszen korábban, az All About Street Food működött itt.

dsc00624.JPG

Tovább

Rakott zeller tarjával és körtével

Egészen elképesztő ízek egyvelege!

A legutóbbi brutális zöldséglevesem készítése közben lángolt fel újra a zeller iránti rajongásom és már akkor elhatároztam, hogy majd valami menő egytálételt is fogok készíteni belőle a közeljövőben. Nos, a dolog olyannyira jól sikerült, hogy az összetevőket sorba véve legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ennyire dögös, kéjesen finom étellé áll össze a dolog!

dsc00551.JPG

Tovább

Lángos Papa - lángos újragondolva és tökéletesen elszúrva

A nagy várakozásnak nagy pofára esés lett a vége.

Nemrég fedeztem fel az Andrássy úton található Lángos Papa egységét egy jó kis szórólapnak köszönhetően és azonnal hevesebben kezdett verni a szívem, miközben a számban összefutó nyállal is erőteljes küzdelmet vívtam a honlapjukat, illetve az éltapot böngészve. Mert hogy itt bizony az alap sajtos-tejfölös lángoson kívül olyan komoly feltétekkel is lehet kérni a strandok örök slágerét, mint őzpörkölt, csirkepaprikás, vagy marhapörkölt. Na ez aztán egy igazi nekem való hely, gondoltam!

dsc00595.JPG

Tovább

Burger Mustra #115 - Akvárium Klub, Budapest

Aki egy kicsit is képben van a szórakozási lehetőségekkel a fővárosban, annak zenei ízléstől függetlenül egész biztos, hogy nem kell bemutatni az Akvárium klubot, ami az Erzsébet Téren található, az étlapjukkal pedig már régóta szemeztem és a napokban végre elérkezett az én időm! Ugyan manapság már szerencsére nem olyan meglepő/ritka, ha egy adott szórakozóhelyen a chips és ropi kombón túl komolyabb dolgokkal is el lehet űzni az éhséget, de én mindig nagy örömmel üdvözlöm az olyan komoly kínálatot, mint amilyennel az Akvárium is várja a kedves látogatókat.

dsc00566.JPG

Tovább

Töltött Kürtős @ Raqlap Gastro & Street Bar, Budapest

Amit nemrég a Zabáljcsakról írt cikkemben előre jeleztem, hamar meg is valósult, hiszen nemrég visszatértem a Gozsdu udvar mellett található Raqlap sátrához, hogy leteszteljem a Töltött Kürtős által újraértelmezett kürtőskalácsokat.

dsc00523.JPG

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil