A bundás kenyeret gondolom senkinek nem kell bemutatni, én speciel nagyon szeretem. Az igazsághoz mondjuk az is hozzátartozik, hogy még sosem csináltam, főleg mivel én mindig lefagyasztom a kenyeret és csak annyi van "szabadon", amennyit a következő 1-2 napban biztos megeszek, így nincs ideje megszáradni se. A bundás kenyeret pedig klasszikus értelemben száraz kenyérből szokás ugye csinálni. Viszont mivel kedvet kaptam hozzá, így egy pár nappal korábban, előre megfontolt szándékkal kint hagytam pár szelet kenyeret...

Korábban a tojásleveses írásomnál már elkalandoztam egy gondolat erejéig a tojáspörkölt irányába, ami annyira abszurd ötlet volt számomra, hogy nagyon sokáig csak nevettem ha eszembe jutott. Most viszont úgy alakult, hogy zsákszámra hordtam haza a jó ingyentojást, így aztán elhatároztam, hogy megcsinálom a saját magam verzióját. Elég sok receptet elolvastam, de valahogy egyik se fogott meg igazán, így aztán mindenhonnan a leginkább tetsző elemeket egybegyúrva készült el az én verzióm.

Na erre az ételre aztán különösen igaz a mondás, hogy amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Nagy rajongója vagyok a csípős ételeknek, kimondottan erős ízeknek, ugyanakkor régebbi önmagamhoz képest azért valamelyest visszább vettem az erőfaktorból, hiszen míg régen lényegében minden főztöm könnyfakasztóra sikeredett, addig az utóbbi időben már nem feltétlenül ez dominál. Jelen esetben viszont még magamat is sikerült meglepnem a végeredménnyel...

Korábban volt már egy csirkemájas receptem, akkor almával bolondítottam meg a szokásos hagymás máj alapreceptjét. Ugyan én szeretem a szívet is, ezúttal nem akartam bajlódni vele, viszont a kora reggeli órákban kissé figyelmetlen voltam még és mivel külön kiírás sem segítette a dolgom, így csak a főzés előtti előkészületek során szembesültem a ténnyel, hogy bizony megint sikerült szívvel együtt beszereznem az alapanyagot, ami egyébként 50-60 deka volt. Ahogy legutóbb, így most sem veszett persze kárba, olvassatok tovább, hogy milyen finomság kerekedett ki végül a munkálatokból!

Tudom, unalmas lehet már amikor sokadjára is azzal jövök, hogy ez vagy az a kedvencem, de hát nincs mit tenni, a rakott zöldbab megint egy olyan klasszikus étel ami hosszú évek óta ott virít a nagy kedvenceim listáján. Én mondjuk eddig mindig darált hússal és tésztával csináltam, most viszont gondoltam egyet és egy kicsit másképp készítettem el. Ugyan jól sikerült ez a verzió is, de én inkább maradok a régi jól bevált módszernél a továbbiakban.