Íme itt a negyedik fejezet, én pedig ahogy ígértem, szinte kivétel nélkül csak és kizárólag régen kiszemelt felső kategóriás helyeket látogattam meg az elmúlt időszakban. Azt az egy kakukktojást is a szükség szülte, ellenben az már most egészen biztos hogy az eddigi legkomolyabb összeállítást olvashatjátok az alábbiakban! További örömhír, hogy kicsit visszavettem a cikkbe zsúfolt versenyzők számából, így egyrészt könnyebben olvasható az egész, másrészt pedig inkább sűrűbben fogok jelentkezni ilyen összegző cikkekkel, mondjuk havi rendszerességgel, remélem örültök! :)

Legutóbb egy nem éppen pompás steak élmény kapcsán írtam a Jelenről, ahol már korábban és azóta is többször jártam. Most azért éreztem úgy hogy megírom az élményeimet, mert kissé felhúztam magam és mindenképp szerettem volna mással is megosztani az élményeimet ezzel kapcsolatban. A Tom Kha Gai levesük ugyan még mindig tök jó, de amióta felfedeztem a Kis Parázst, labdába se rúghat ezen a fronton (sem) a Jelen. Most ismét egy munkahelyi értekezlet után kötöttünk itt ki, pedig én mondtam, hogy ne tegyük...

Szerintem évek óta nem csináltam már túrós tésztát, pedig ez is gyerekkori kedvencem. Szeretem csuszatésztával, de galuskával is, illetve anno én úgy csináltam, hogy némi pirított baconnel megbolondítva, tepsiben elegyengetve, a tetejére sajtot szórva, sütőben összesütöttem az egészet. Úgy rémlett, erről már írtam is korábban, de hiába kerestem, nem találtam róla semmit. Ezúttal még egy picit csavartam a történeten...

Viszonylag régen csináltam már levest, úgyhogy amint a döntés megszületett az ügyben, egy percig se kellett gondolkodnom, hogy ezúttal milyen alapanyagot használjak, hiszen elég régóta terveztem már, hogy kipróbálom milyen lehet az egyik kedvenc savanyúságomból készült krémleves!

Nagy rajongója vagyok a steaknek, viszont még igazán durván jó steakhez nem volt szerencsém eddig. Vagy rágós volt, vagy íztelen, vagy mind a kettő, de valahogy az sem nyert meg magának, amikor ömlött belőle a vér. Az igazat megvallva már lassan kezdtem arról is meggyőzni magam, hogy lehet velem van a baj, és a steaknek ilyennek kell lennie... Hát. NEM. Nem apróztam el a dolgokat, életem első saját készítésű steakje egyből egy T-bone steak volt. Egy igen szép, emberes, 75 dekás szeletet sikerült frissen beszereznem, és a hátizsákomba téve megutaztattam egy kicsit Békéscsabára és úgy voltam vele, hogy bevetem egy az ilyenkor szokásos Laczkó Tomi barátomnál összehozott főzőcskézés alkalmával, ami ezúttal egy rendkívül tartalmas zenekari próbát követő egyfajta előkarácsonyi dőzsölésbe torkollott, egy igazi kiváló hangulatú bandavacsora kerekedett ki az egészből.