Nagy rajongója vagyok a steaknek, viszont még igazán durván jó steakhez nem volt szerencsém eddig. Vagy rágós volt, vagy íztelen, vagy mind a kettő, de valahogy az sem nyert meg magának, amikor ömlött belőle a vér. Az igazat megvallva már lassan kezdtem arról is meggyőzni magam, hogy lehet velem van a baj, és a steaknek ilyennek kell lennie... Hát. NEM. Nem apróztam el a dolgokat, életem első saját készítésű steakje egyből egy T-bone steak volt. Egy igen szép, emberes, 75 dekás szeletet sikerült frissen beszereznem, és a hátizsákomba téve megutaztattam egy kicsit Békéscsabára és úgy voltam vele, hogy bevetem egy az ilyenkor szokásos Laczkó Tomi barátomnál összehozott főzőcskézés alkalmával, ami ezúttal egy rendkívül tartalmas zenekari próbát követő egyfajta előkarácsonyi dőzsölésbe torkollott, egy igazi kiváló hangulatú bandavacsora kerekedett ki az egészből.

Rengeteget olvastam előzetesen a témában, igaz, hazai oldalról nem sok épkézláb cikket találtam, így végül néhány autentikus brit receptoldalt találtam a legmeggyőzőbb iránymutatásnak az ügyben. Arról megoszlanak a vélemények, hogy szabad, kell-e egyáltalán pácolni előtte, de a legtöbb oldal lényegében szinte szentségtörésnek állította be a pácolást, így ettől én is eltekintettem. Viszont baromira nehéz volt elhinnem, hogy lényegében mindegyik recept csupán néhány percnyi sütést írt elő. Mondjuk itt tegyük hozzá nagyon gyorsan, hogy a marha legnemesebb részéről van szó és állítólag ennek a húsnak tényleg nem kell sok, hogy készre süljön.

A húst sütés előtt fél órával kivettem a hűtőből, hogy nagyjából felvegye a szobahőmérsékletet, ez egy rendkívül fontos lépés. TILOS hütőből kivett hússal azonnal nekikezdeni dolgozni. Én egy kerámiaserpenyőt használtam a sütéshez (de amúgy az öntöttvas az ajánlott, ha van), amit jól előmelegítettem maximális hőfokon, majd belehelyeztem a némi olajjal vékonyan bekent hússzeletet. Néha egy picit megmozgattam, de egyébként nem volt vele semmi egyéb tennivaló. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy hirtelen sütéssel egyfajta kéreg képződjön a külsején. Receptje válogatja, hogy mennyi időt ír elő, én 7 percig sütöttem, majd megfordítottam. Szépen megbarnult a husi, talán még egy picit hagyhattam volna, de nagyon nem akartam túlsütni se. Ekkor a már megsült oldalát finoman megsóztam és frissen őröltem rá borsot. A legtöbb recept óva int a túlzott fűszerezéstől, hiszen itt a hús természetes ízén van a hangsúly, amit nem szabad elnyomni fűszerekkel. Erről tett tanúbizonyságot a valami egészen elképesztő illatfelhő is, amihez még csak hasonlóval sem volt sosem dolgom korábban nyers, sima hús esetében. Mivel az egész szeletet szépen behálózzák zsírcsíkok, így nagyon jól elsült a steak a saját zsírjában. Miután ismét letelt a 7 perc, ekkor átkerült egy tepsibe, a még nem fűszerezett oldalt is kissé megsóztam/borsoztam majd betoltam egy csutka hőfokra előmelegített sütőbe, ahol még további 10 percig sütöttem. Kiszedtem a húst egy tányérra, ahol 10 percig pihentettem még a tálalás előtt.

Nagy izgalom lett úrrá kis csapatunkon, majd jöhetett a felvágás. Először a kisebbik résszel, a bélszínnel kezdtünk. Szépen egyenletesen átsült, szerintem ez már picit közelebb lehetett a well done-hoz, amitől a szakértők óva intenek, ettől függetlenül nagyon jó lett mindenki szerint. Rózsaszín csík ugyan nem maradt, de abban megegyeztünk hogy ez kb. a well done legalsó szintje lehetett, mivel kiszáradva se volt egyáltalán! Több cikkben is olvastam, hogy azért is nehéz jól eltalálni a t-bone steak sütési idejét/technikáját, mivel a hátszínnek egy picit több idő kell. Én úgy érzem, hogy sikerült jól eltalálni mindent (talán 1-1 perccel kevesebb idővel jobban medium lett volna, de ez már ízlés dolga), egy roppant kellemes bélszín után jött a kegyelemdöfés, a hátszín. A gyönyörű szép rózsaszín csík itt megvolt, az íz és az állag pedig maga volt a mennyország. Valami egészen elképesztő, hogy ilyen íze legyen a húsnak egy sima sütéstől! Hiszen csak minimális sót és borsot használtam ugye, utólag pedig senkinek se jutott eszébe, hogy bármivel is elrontsa ezt a tökéletes ízharmóniát. Köretkészítéssel nem nagyon bajlódtunk, friss kenyeret ettünk hozzá csupán, haha, de ez így volt tökéletes.

Igen ám, de ezzel nem ért még véget a gasztronómiai csoda. Még a steak előtt és utána is jól belakmároztunk Tomi csoda chilis babjából! Előző este megcsinálta a már általam is kipróbált spéci marhalábszárpörköltet, aminek felmelegítése után már csak 2 csomag chilis bab alap, némi víz, babkonzerv és kukoricakonzerv került a lábasba, összeforralás után pedig el is készült a világ legjobb chilis babja. Életem csúcsgasztronómiai élménye volt ez az este, egy igazi MARHA jó buli! Szentségtörés ide vagy oda, azért majd kipróbálom azt is egyszer, hogy milyen a steak, ha előtte 4-5 napig Guinness sörben pácolódik...