Nem kell félteni a Don Pepét ha extrém párosításokról van szó, legyen szó hamburgerről vagy pizzáról, a legvadabb mashupokkal állnak elő hónapról hónapra. Inkább bele se kezdek a felsorolásba, hogy csak idén milyen őrületekkel rukkoltak elő, szerencsére a legtöbb esetben egészen kiváló végeredménnyel. Ezúttal a borjúpaprikást házasították össze a pizzával, hát lássuk, mi sült ki ebből!

Ezúttal egy igazi házi specialitást, egyik legkedvesebb receptemet osztom meg a kedves olvasóimmal. Régi nagy kedvencem a gyömbértea, különösen torokfájós időszakban fogyasztom előszeretettel, egyéb jótékony hatásiról pedig rengeteg írás kering a neten, illetve a köztudatban. Elég sokféleképpen elkészítettem annak idején a magam kis teáját mire sikerült megállapodnom az alábbiakban is ismertetett receptnél, amit mindenféle nagyképűség nélkül, a lehető legtökéletesebb gyömbértea készítési metódusként tudnék jellemezni.

Az év vége felé járva könnyen az ember fejére tudnak nőni a tennivalók sokasága és sokszor bizony nem nagyon marad idő, kedv órákon át a konyhában ácsorogni. Ilyen időszakot persze bármikor megélhet az ember az év során és ilyen esetekre már elég sok receptet olvashattak a blog rendszeres látogatói, most pedig ismét ebben a kategóriában alkottam egy szerintem félelmetesen finomat durván 40 perc alatt, előkészületekkel együtt!

Nem kis meglepetésemre, a múlt havi lazacos, egyébként igencsak kiválóan sikerült kemencés szendvics után most decemberben ismét debütált egy új szendó, méghozzá egy eléggé durván jól hangzó Smoky Duck / Füstös Kacsa néven. A promó fotó és a leírás is sok jóval kecsegtetett, én pedig bíztam a legjobbakban, ismételten a békásmegyeri egységet választva helyszínül.

Ahhoz nemigen férhet kétség, hogy a különböző karácsonyi vásárok színvonala évről évre folyamatosan csökken, miközben az árak egyre csak nőnek és nem igazán több az egész egy a külföldi turistáknak szánt parasztvakításnál, legalábbis ami a fővárost illeti. De persze emlékszem én még az egész sétálóutcát felölelő grandiózus békéscsabai Aranykapura is, múlt hétvégén pedig a Viharsarokban is szembesülnöm kellett egy teljesen komolyan vehetetlen kis vásárral. Budapesten már évek óta igazából csak egyfajta kötelező körként szoktam végigjárni néhány helyszínt, és maximum 1-2 forralt bor erejéig költöm a pénzemet. Idén a 3dl = 1000 Ft már elég standardnak tűnik, a minőség pedig ugye még a legnagyobb jóindulattal is kétes. Egy ilyen vérszegény körút alkalmával az Óbudán, a Szentlélek téri HÉV/buszmegállótól néhány lépésnyire található Advent Óbudán elnevezésű sokadalom meglátogatásával igyekeztük pozitívba billenteni az élményindexet, hiszen ez az a vásár, ahova minden évben tényleg érdemes ellátogatni.