Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #145 - Szarvasburger @ Advent Óbudán

Ha csak egy valamit kóstolsz meg a karácsonyi vásárokban Budapesten, az ez legyen!

2017. december 15. - Csabi Konyhája

Ahhoz nemigen férhet kétség, hogy a különböző karácsonyi vásárok színvonala évről évre folyamatosan csökken, miközben az árak egyre csak nőnek és nem igazán több az egész egy a külföldi turistáknak szánt parasztvakításnál, legalábbis ami a fővárost illeti. De persze emlékszem én még az egész sétálóutcát felölelő grandiózus békéscsabai Aranykapura is, múlt hétvégén pedig a Viharsarokban is szembesülnöm kellett egy teljesen komolyan vehetetlen kis vásárral. Budapesten már évek óta igazából csak egyfajta kötelező körként szoktam végigjárni néhány helyszínt, és maximum 1-2 forralt bor erejéig költöm a pénzemet. Idén a 3dl = 1000 Ft már elég standardnak tűnik, a minőség pedig ugye még a legnagyobb jóindulattal is kétes. Egy ilyen vérszegény körút alkalmával az Óbudán, a Szentlélek téri HÉV/buszmegállótól néhány lépésnyire található Advent Óbudán elnevezésű sokadalom meglátogatásával igyekeztük pozitívba billenteni az élményindexet, hiszen ez az a vásár, ahova minden évben tényleg érdemes ellátogatni.

dsc04278.JPG

Egyrészt itt tényleg van hangulat, az árusok portékái ezerrel színvonalasabbak, érdekesebbek, mint belvárosi társaik és nem csak ugyanazokat a használhatatlan kacatokat árulják, hanem itt tényleg sok, kiváló kézműves kis manufaktúra is kitelepül, az étel- és italválaszték is izgalmasabb, árban pedig barátibb. Ráadásul van rendes jégpálya is, és egy kis színpadon különböző műsorokkal is szórakoztatják a nagyérdeműt. Egy gyors szemlét követően végül egy olyan bódénál álltunk meg első körben forralt borozni, amivel már tavaly is szemeztem, hiszen szarvas burger is található az ételkínálatukban! Első körben csak boroztunk, a bodzás és az áfonyás opciót is leteszteltük 800 forintos áron a három deciért. Az első 1-2 kortyot még izgalmasnak is mondanám, de aztán egyre inkább egy keserves küzdelemmé fajult a dolog, annyira marta a torkomat a nedű, nem sokkal később pedig már a gyomromat is. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni az eddigi életem során elfogyasztott JÓ forralt borok számát, hát ez a mostani fojtogató élmény se javított a statisztikán.

dsc04275.JPG

Ezután viszont már muszáj volt rámennem a burgerre is, amivel kapcsolatban azért voltak félelmeim. Először is az 1200 forintos ár, főleg karácsonyi vásár szinten ijesztően alacsony, miközben a már ránézésre is kissé indokolatlanul nagy zsemle se kecsegtetett sok jóval. Ugyanakkor dicséretére legyen mondva a készítő kollégának, hogy frissen sülnek a húspogácsák és az összeszerelést végigkövetve egy egyébként kellemes ízélményt vizionáltam. A mindkét oldalán tökéletesen megpirított buci aljára áfonyás lilahagymalekvár került, némi jégsaláta és paradicsom társaságában. Erre az ágyra huppant az egyébként méretes husi, arra pedig némi gorgonzola és két aprócska bacon szeletke. Az első pár harapás során húsig még nem jutottam, ami alap esetben elég bosszantó lett volna, viszont még most a cikk írása közben se tudok napirendre térni a zsemle egészen elképesztő frissessége, könnyedsége, puhasága és a pirítástól kapott ropogóssága felett. Ezt most halál komolyan mondom, hogy az eddigi nem kevés burger élményeim alapján én ezt a bucit a top5-be tenném kérdés nélkül!

dsc04276.JPG

dsc04277.JPG

A hagymalekvár is kiválóan teljesített, egyszerre édeskés és finoman pikáns. Aztán végre megérkeztem a húshoz és hát kérem szépen, a térdemet csapkodtam majdnem az elementáris erejű élménytől. Egyrészt nagyon örültem, hogy nem lett cipőtalpra sütve, a kiváló szaftosságon túl pedig egészen fantasztikus ízvilággal rendelkezett, amihez a gorgonzola csak további hatalmas pluszt adott! A bacon mivel elég picinyke, így nem ütött akkorát, de amúgy amikor minden egyes összetevőből jutott egy falatra, akkor az egy igen komoly katarzis közeli állapotba repített! 1200 forintért ez bizony kötelező vétel, és még lehet én is visszamegyek az ünnepek előtt egy újrázásra, mert ez valami fenomenális volt! Cégtábla alapján annyit sikerült megtudnom, hogy veszprémi csapatról van szó, de ha majd visszamegyek, igyekszek többet is megtudni, mert nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen állandó helyük lehet vajon, már ha van ilyen és nem csak a fesztiválokat járják...
002.jpegFotó: https://adventobudan.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4313502337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása