Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #6

2014. április 20. - Csabi Konyhája

Egy picit nagyobb kihagyás után csak összeállt az újabb mustra! Időközben sikeresen szerepeltem a W35 első erősevőversenyén is, és mivel az elmúlt időszakban elég sokat jártam otthon Békéscsabán, úgy gondoltam, hogy meglátogatok 1-2 régi kedvenc helyet, megszakértem a már jól ismert ízeket. Így aztán a négyből ezúttal csupán egy pesti helyszín található, összességében pedig ismét egy egészen kiváló összeállítást sikerült összehozni.


Terminátor Burger @ Véndiófa, Diósgyőr


Egy lillafüredi kiruccanás alkalmával az egyik nap Diósgyőr várának felfedezését követően sikerült véletlenszerűen belebotlani egy roppant gusztusos hamburgert ábrázoló hirdetésbe ami Diósgyőr Burger néven hirdette magát. Mint az nem sokkal később kiderült, ez bizony csak a hátsó bejárat volt, és a hely már közben Véndiófa Bisztró néven fut, én pedig úgy éreztem, hogy ezt mindenképp ki kell próbálni! Belülről egy nagyon szimpatikus kialakítású, régies stílusú hely tárult elénk, ahol mi voltunk az egyetlen vendégek. Ez mondjuk mindig több kérdést is felvet, főleg, hogy szombat este volt, de a miérteket inkább ne is firtassuk. A menülap böngészése közben rögtön megakadt a szemem a Terminátor nevezetűn, ami a következőket tartalmazta: dupla hús, zöldségek, barbecue, cheddar sajt, karamellizált hagyma, bacon, gomba, salsa, guacamole, mindez pedig 1590 forintért. Elég gusztán nézett ki és igazából se az ízére se az állagára nem lehetett panaszom, de valahogy mégsem tudnék különösebben semmit se mondani róla. Jól egyben volt az egész, csak a vége felé kezdett szétesni a kezemben. Az ízek nem voltak túl hivalkodóak, és nem igazán sikerült minden egyes összetevőt sem beazonosítanom/tetten érnem, ellenben kellemes volt az összhatás és éhes sem maradtam utána, még ha néminemű csalódást is okozott a felfokozott várakozások után a terminátor...







Rendelő Burger & Chips @ Rendelő Resto & Bar, Budapest



Néhány hete figyeltem fel a helyre munkába menet a Somogyi Béla utcában sétálva, majd utánaolvasva különösen megtetszett a név köré igen komolyan kialakított design, illetve az igencsak szemrevaló kínálat. Rögtön szemet szúrt a saját burger, így néhány nappal később úgy alakult, hogy kollektívan ellátogattunk egy rendelésre... A belépés után egymás után értek a sokkhatások: hatalmas műtős felirat, infúziós tasakok, tolószék, műtős lámpa, mozis székek, fura fantázianevek, ugyanakkor ez az egész nem egy rideg, hanem egy igen barátságos hangulatot árasztva. Becsülettel végignéztem az étlapot, de én már tudtam rögtön, hogy ebből burger lesz, amit be is rendeltem gyorsan. A többiek a fish & chipsre mentek rá, illetve egyikünk a menüt próbálta be. Egy picit talán túlságosan is sokat vártunk az ételek érkezésére, de ebédidőben talán az a néhány perc extra belefért. Roppant gusztusos kivitelben, vágódeszkán érkezett a burger, jókora hússal, egy hatalmas fémvödör rogyásig teletömve sültkrumplival, valamint egy kis tálkányi ketchuppal. Először bátran kézbe vettem a burgert és haraptam egy jókorát bele, ami szinte azonnal atomjaira is hullott. Talán egy picivel masszívabb buci jót tenne az összképnek, de amúgy semmi gond nem volt vele, majd inkább késsel, villával folytattam a falatozást. A húshoz jó sok karamellizált hagyma, paradicsom, saláta, cheddar sajt és spéci sajtszósz is járt, de a kegyelemdöfést mégis a római köménnyel igencsak bőségesen meghintett sültkrumpli adta meg mennyiségre és minőségre egyaránt! Mindez pedig egy a kategóriájában igen kedvező 1290 Ft-os áron! Abszolút ajánlott az ügy!!!





Big Burger @ Hamburger Bár, Gyula


Nem emlékszem már pontosan, de van vagy 10 éve, hogy itt ettem utoljára. Túlzottan konkrét emlékeim nem voltak a burgerrel kapcsolatban, de abban biztos voltam, hogy minőségi a cucc, a gyulai Hamburger Bár pedig jól láthatóan azóta is kult státuszban tetszeleg. Nemrég a közelben volt dolgom (a reklám helye: egy jó stúdiózás a No Silence-ben), így adta magát a dolog, hogy visszatérjek. Továbbra is nagyon szimpatikus a hely, ami garantáltan szinte mindig tele van, egy baráti jótanácsra pedig be is kértem a Big Burgert (900.-), amihez még azért kértem egy adag héjában sült fűszeres krumplit (400.-) is. Nem sokkal később meg is kaptuk a kaját, amivel a kinti asztalnál táboroztunk le. A szimpatikus kis csomagolást kibontva egy igencsak gusztusos burger tárult elém, ám először a krumplit kóstoltam meg, ami egész egyszerűen hibátlan volt. Majd jöhetett a burger, amiben egyébként 16 dkg húspogácsa, 8dkg pirított lapsajt, sült lyoni hagyma és az ilyenkor szokásos egyéb zöldségek kaptak helyet. Mindenféle hivalkodó ízvilág helyett egész egyszerűen egy tökéletes ízharmóniával kápráztatott el az egész. Szinte hihetetlen, hogy ilyen árkategóriában (a legolcsóbb versenyző a kínálatban a sajtburger már 500 forintért!) valami ilyen jó legyen. A pirított zsemle, az egészen vaskos hús, a sajt és a zöldségek mind egy kiváló együttessé álltak össze, egy igencsak bőséges étkezést biztosítva. Aki errefelé él, annak nem kell bemutatni, aki viszont valamilyen okból kifolyólag erre jár, annak pedig kötelező kipróbálnia!




Speed Burger @ Speed, Békéscsaba

És akkor el is érkeztünk egy igazi legendához, a békéscsabai Speedhez, amihez megannyi emlék fűz, nem mellesleg pedig a város egyik igazi nevezetessége, a régió első minőségi gyorskajáldája, amihez foghatót azóta sem találni. Az pedig egy külön érdekesség a történetben, hogy egy időben a közvetlen szomszédságában próbáltunk a zenekarommal, haha... A Speednek van egy külön pizzéria része is, de az igazi mámort nem ez jelenti, hanem a kisebb helyiségben készülő hamisítatlan tortilla és hamburger. Az esetek többségében, úgy 90%-ban tuti hogy mindig csabai csípős tortillát ettem az évek során, amihez foghatóval tényleg nem találkoztam még azóta sem. Persze az évek során változott ez-az (igen, sajna a minőség is), meg persze nyilván én is akkor ettem a legfinomabbakat, amikor ismerősök melóztak ott, haha, de most már csak eme cikksorozat miatt is a hambi mellett döntöttem. A hús itt is ugyanaz, mint a tortillában, egy egészen elképesztő módon pikáns és egyedi ízvilágú marhahúspogácsa, amiről becsukott szemmel megmondanám bármikor, hogy ez Speed! A zsemle valójában semmi extra, de mégis működik, ahogy a többi összetevő is: a spéci speed-majonéz, gomba, sajt és a zöldségek.Mindez pedig 710 forintért, dupla hússal! Az alap hamburger pedig csak 530. A tortillák árai is ezen a vonalon mozognak, ami több, mint baráti. A különböző összeállítások is mind megnyerőek, tehát nincs mit ragozni, egy igazi fénypont ez a viharsarki éjszakában!





Burger Mustra #1 [Magic Burger, Retro Amerika Étterem (Pécs), ...]
Burger Mustra #2 [Zöld Pardon, Kaja.hu, ...]
Burger Mustra #3 [Bodega, Burger House, Belfrit, ...]
Burger Mustra #4 [W35, Kandalló, Bajor Söröző] 
Burger Mustra #5 [Pig37, Burger House, Attaboy!, Roni]

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr638577270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása