Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #27 - Attaboy!, Budapest

2015. január 10. - Csabi Konyhája

Az Attaboy-t szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt ismertem meg egy jó kis Small Town Burgernek köszönhetően, és akkor még kizárólag házhozszállítás formájában lehetett a kínálatukhoz hozzájutni. Később egy komolyabb ömlesztett cikket is összehoztam rendelős helyekről, és rá kellett jönnöm, hogy ez a műfaj valahogy nem nekem való. És mégis, az Attaboy még ezen az egyáltalán nem könnyű fronton is olyat alkotott, ami sok frissen, helyben fogyasztható társára is köröket vert! Így aztán én is örömmel fogadtam a 2014-es év végén megnyílt első beülős üzletüket a VII. kerületi Síp utcában.

Ráadásul még mindig tart a nyitási akció, aminek értelmében 30% kedvezményt adnak a burgerekre és a hot-dogokra! A belső kialakítás egyszerű, letisztult, kellően tágas, és még egy galéria rész is található. A személyzet kedves és segítőkész. Igazából sokat nem kellett gondolkodnom, hiszen már előre eldöntöttem, hogy az egyik nagyágyúra (na nem mintha a Small Town nem lett volna az), a Hurt Lockerre fogok rámenni, köretként pedig kipróbálom a hagymakarikát. Az alapjáraton 420 forintos köreten egyébként így 160 forintot lehet spórolni, a kedvezmény értelmében pedig az eredeti 1750Ft helyett mindössze 1465-öt kellett fizetnem. A száraz matek után pedig lássuk magát a burgert, ami alig több, mint 10 perccel a rendelés leadása után meg is érkezett!


A házi, szezámos buciba a 13 dekás húspogácsán kívül (a marha mellett van lehetőség csirkét is kérni) dupla cheddar, két óriási bacon szelet egy hatalmas X-et formálva, fehérhagyma, ketchup és dijoni mustáros tarkabors mártás került. Ugyan semmi kétségem nem volt a minőséget illetően, így nem meglepő módon az első harapást követően azonnal megelégedett mosoly ült ki az arcomra és gyermeki lelkesedéssel folytattam a falatozást, illetve a felfedezést minden egyes újabb harapással. Az inkább vastagabb hús a lehető legtökéletesebb állagúra lett sütve, a közepe még szép rózsaszín volt, de már azért kellően szilárd (de még mindig szaftos), így az erre érzékenyebbeknek sem kell félniük. A mártás szintén telitalálat, ahogy a hagyma is, az pedig egy igen bátor és mégis nagyszerű húzás, hogy a bors szemek egészben kerültek az összeállításba, amikre ráharapva teljesen új dimenziók nyíltak meg.


A hagymakarika is totál rendben volt, természetesen ez is teljesen házi készítésű, a burgerrel együtt pedig egy igazán kiadós adagnak bizonyult. Nem csak hogy az utóbbi idők, de teljes egészében is nézve az egyik legkorrektebb burgerezők közé sorolható az Attaboy minden tekintetben, ez egész biztosan kijelenthető, és az is biztos, hogy nem fogok újabb egy évet várni a visszatérésig, hiszen vannak még az étlapon rendkívül csábító hot dogok is és a napi leves is izgalmasan hangzik. Hajrá Attaboy, csak így tovább, ti pedig siessetek ha még el akarjátok csípni a nyitási akciót, ami elvileg január közepéig tart!

Végezetül pedig álljon itt egy igazán jópofa reklám film az online világból történő kilépésről:

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr858577154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása