Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #81 - Burek Látványpékség és Gyorsétterem, Békéscsaba

2016. február 23. - Csabi Konyhája

Eredetileg nem ide készültem tesztelni, de mivel a kiszemelt hely zártkörű esemény miatt zárva volt, mentő ötletként gondoltam kipróbálom, hogy itt mi a helyzet burger fronton. Igazság szerint a kultikus Borozó mellett található Burek pékség legjobb tudomásom szerint az utóbbi pár évben hozta be a kínálatába a hamburgert, de korábban amúgy én baromi sokat jártam ide a jobbnál jobb burekekért.

Mondjuk már az árfekvés előre jelezte, hogy mindent elsöprő élményre ne számítsak, mivel 500 forintnál kezdődött az alap felszereltségű burgi, én pedig végül a jalapeno típusúra neveztem be, amiben a húspogácsán, zöldségeken, kolbászon és sajton kívül még bacon és jalapeno paprika is helyet kapott. Mindezért pedig 750 forintot kértek el. A rendelés leadását követően a munkálatok meg is kezdődtek lelkesen, és még a hús is frissen sült, ami azért mindenképp pozitívum. A végén a már kész összeállítás mikrózása mondjuk eléggé váratlan fordulat volt, de azért még mindig bíztam egy korrekt élményben.



A leggyengébb pont egyértelműen a zsemle, ami tényleg borzasztó volt. Igazából a mekis zsemlére hajazott hihetetlen könnyedségével, de már zavaróan anyagtalan, szétesős volt az egész. Amúgy maga az összeállítás még akár egynek el is menne, de hát adagra sem nevezném túl bőségesnek, így aztán összességében azt kell mondanom, hogy még a 750 forintos ár is túlzásnak bizonyult. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy az egyértelmű trend meglovaglásán kívül egy pékségnek miért kell beszállnia a hamburger versenybe, főleg úgy, hogy teljesen átlagon aluli a végeredmény. Ráadásul ha már pékség, azért illett volna valami rendes bucival előállni. Egyszerűen nem hiszem el, hogy valaki ide bemenne célzottan, hogy egyen egy burgert, hiszen csak hogy mást ne mondjak, néhány percnyi sétára ott van a mindig megbízható Speed, vagy kicsit messzebb a Kaja Klinika...


Végül egy darált húsos burekkel sikerült valamelyest vigasztalódnom, ha már egyszer jól se laktam első körben.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr288576846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aszti 2016.02.26. 12:15:30

ha már tényleg burekes a hely akkor csevap vagy plejskavica járna nem hambi meg ilyenek és tényleg a buci elég gáz! egy sima (azért nem vizes) zsemle is jobb lehet!
süti beállítások módosítása