Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Füstölt cayenne csirkehúsleves

Egy leves, amit bátran odatennék bármelyik TEX-MEX étterem étlapjára!

2016. december 10. - Csabi Konyhája

Stabilan a mindennapjaink részévé vált a farkasordító hideg és ilyenkor tud a legjobban esni egy jó kis csípős, pikáns, gazdag leveske. Rögtön arra gondoltam, hogy a Sárréti Chilifarm füstölt cayenne őrleményét fogom az ügy érdekében csatasorba állítani és hamar össze is állt a fejemben egy igencsak extravagáns csirkehúsleves receptje, a végeredmény pedig olyannyira vadítóan jól sikerült, hogy mindenféle önfényezés nélkül mondom, hogy simán helytállna bármelyik tex-mex étterem étlapján.

dsc00875.JPG

Két fej (38dkg) apróra kockázott vöröshagyma egy evőkanálnyi sült kacsazsíron való pirításával kezdtem a műveletet és kezdetben csak sóztam a hagymát gyakori kevergetés mellett. Kb. 8 perc elteltével jöhetett 3 duci gerezd fokhagyma reszelve és négy szál újhagyma karikákra vágva. Két percnyi kevergetés után következett a fűszersokk: 1-1tk. füstölt cayenne, édes pirospaprika, kömény és jó sok frissen őrült tarkabors. Jó alaposan elkevertem a hagymás alapom és felöntöttem fél liter vízzel. Aki hígabb levest szeretne nyugodtan használjon legalább egy liter (vagy még több) vizet. A forrást követően beledobtam két leveskockát (marha), ami persze elhagyható, valamint egy-egy konzerv hámozott paradicsomot (240g), kukoricát (285g) és vörös babot (240) levével együtt. 10 percnyi rotyogtatás közben pedig elkészítettem a csirkét is!

66dkg csirkemellel dolgoztam, amit kisebb kockákra vágtam, majd egy jól felforrósított lábasba dobtam, amiben előzetesen felolvasztottam egy evőkanálnyi sült kacsazsírt. A csirkét gazdagon borsoztam, megszórtam fokhagymasóval és egy teáskanálnyi füstölt cayenne-nel is. Folyamatos kavargatás mellett 4-5 perc alatt kész is lett, és mehetett is a levesbe, amibe ekkor még belefacsartam egy lime levét illetve egy teáskanálnyi koriander maggal is megszórtam. Egy újraforrást követően el is készült a mennyei leves!

Tálaláskor még tortilla chipset is bevetettem, először kissé hanyagul csak középre szórtam némi cheddar sajttal együtt, de mivel iszonyatosan sűrű lett már alapból is a levesem, ez nem tűnt annyira jó megoldásnak, de később jött a nagy ötlet, hogy inkább körbe díszítem a tányért és egyfajta köretként lehet szedegetni, eszegetni a chipset a leveshez, amit még tejföllel is fel lehet dobni. Döbbenetes ízbomba született, igazán pikáns, kellemesen csípős ízvilággal, amihez a lime és a koriander is nagyon üde új dimenziókat adott, míg a sajtot és a chipset felesleges is lenne magyarázni, hogy miért kihagyhatatlan elemek. A husi mennyein puha, omlós és a fűszeres kis réteg, amit rápörköltem szintén ad egy extra löketet az ízorgiához. Az egyetlen baja ennek a levesnek, hogy szinte lehetetlen abbahagyni, haha. Egész biztosan el fogom még egy párszor készíteni, hiszen ahhoz képest, hogy mennyire nem bonyolult, a végeredmény viszont abszolút csillagos ötös varázslat. (5 adag)

dsc00874.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4412037919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása